„Aki a kezdetnek azokhoz az [ősi] éveihez köti magát, az élet hozzászegődik.” (Zohár)

Az ember bűnbeesésével kezdődött el a ma is érzékelhető káosz. A jó és a rossz ismeretének birtoklása nem azt eredményezte, hogy az ember elkerüli a rosszat, hanem inkább azt, hogy az ember tudatosan tesz jót, vagy rosszat.  S tudatosan rosszat tenni nagyobb bűn, mint tudatlanul tenni ugyanazt. 

Civilizációnk eme ősi bűnbeesésen alapul. Kitaláltunk magunknak erkölcsöket, jogokat, kötelességeket, miközben eltávolodtunk a természetes rendeltetésünktől. Nem azon dolgozunk, hogy szebbé tegyük a világot, hanem hogy számunkra kényelmesebbé tegyük azt, még akkor is, ha a kényelem látszat.

Ha a teremtés ösvényein lépkedünk, és nem az emberre koncentrálunk, hanem mindarra, ami teremtve lett, látjuk, hogy minden egy részletekbe menően átgondolt cselekmény eredménye, ahol az ember tudatának felébredése valójában a pusztulás időszakát eredményezte.

Számos fizikus, biológus, vegyész, orvos tudós vallásos, hisz Ist-nben és a teremtésben. Vajon miért van ez? A számos földhözragadt és racionálisnak mondott találmányok és felfedezések egyes fokán ezek a tudósok megvilágosodnak. Rájönnek, hogy minden nem történhetett véletlenül, léteznie kell egy ős okra, egy ős energiára, amely a valóságunk megalapítója. A vallás ezt az okot, energiát Ist-nnek nevezi.  A vallási tanok olyan felfedezéseket eredményezhetnek, mint a tudomány. Egyről beszélnek, csak más név alatt. A vallás - kicsit szélsőségesen kifejezve - az élet és a létezés tudománya.

Visszatérve az idézetre: aki nem a civilizáció hibáit próbálja kibogozni (amire, egyébként, képtelen), hanem visszatér a kezdethez, a teremtés időszakához, olyan tudás birtokában lehet, amely megmagyarázhatja a mai világ összes betegségét. A vallásos embernek nem az a célja, hogy valakit „behülyítsen”, ahogyan azt sokan gondolják, hanem azt akarja hogy az illető lássa a vallás leírta  csodákat és bölcseleteket.  Hogy visszatérjünk a teremtés időszakába, ahol lehetőségünk van összhangban élnünk önmagunkkal és másokkal is egyben. Ahol nincs vita, nincs nézeteltérés, mert mindenkinek  van egy ősi ismerete, ragaszkodása a valódi teremtőjéhez. 

A békét nem az utóbbi időkre jellemző, emberekre erőszakolt optimizmus, hanem létünk magyarázata és annak beteljesülése révén tudjuk elérni. Ehhez azonban le kell vetkőzni az önző öncélúságot, hiszen a teremtés mindenkié. S a teremtésben nincs különbség emberek között, nincs nagyobb értékű, vagy kevésbé jelentős ember.