Randi 50-hez közel

Hiába mondogatta neki Detti, hogy nem vonzódik hozzá, maradjanak jó barátok, Zsolt nem hallgatott a szép szóra. Mindig a határokat súrolta, és, ha azt vette észre Dettin, hogy visszahúzódik, rögtön kedves, figyelmes baráttá vált, hogy ismételten támadásba lendüljön. Olyan mesterien váltogatta az álarcát, hogy Dettiben a legkisebb gyanú sem merült fel, hogy esetleg egy beteg emberrel került kapcsolatba.

Zsolt rengeteget beszélt és Detti sokszor nem is értette, miről, csak hallgatta. Zsolt mondanivalójának soha nem volt csattanója, minden egyes témából át tudott ívelni egy másikra, anélkül, hogy egy gondolatot befejezett volna. Általában, amikor beszélt, hab képződött az ajkain és Detti ilyenkor nem tudott ránézni.

Huszonvalahány év korkülönbség volt köztük: Zsoltnak volt egy lánya, aki csupán pár évvel volt fiatalabb Dettinél.

Ez a korkülönbség nem olyan nagy, ha a nő mondjuk 20-30 éves. Detti viszont már az 50-et súrolta, így úgy néztek ki egymás mellett, mint apja és lánya.

Zsolt modern felfogásúnak tartotta magát, de hamar kiderült, hogy nagyon is hagyományos, arról nem beszélve, hogy állandóan meghazudtolta önmagát. Állította, hogy rengeteg barátja van, akivel laza a kapcsolata és neki ez a lazaság megfelel, de ha Detti nem válaszolt azonnal az üzeneteire, ideges lett.

Egy nap Dettinek elege lett ebből a huzavonából: világossá vált számára, hogy ez a vén kujon - különböző figyelemelterelései mellett is - ágyba akarja csalogatni.

A hétvégéjének egy estéjét tévé előtt töltötte, amikor a mobilja elkezdett berregni. Néhány üzenetet váltott Zsolttal, de valami történhetett, mert hirtelen közel 10-12 üzenetet kapott tőle egymásutánban. Detti már nem akart vele foglalkozni, szerette volna végignézni a műsort, de a telefon csak nem hagyta abba a jelzéseket. Végül lenémította a készüléket és elmélyedt a filmben.

Másnap reggel elolvasta az üzeneteket: semmitmondó levelek voltak, érződött belőlük, hogy aznap este Zsolt nagyon magányosan érezte magát.

Detti tudta, ha most nem reagál, ha most nem állítja le, soha nem fogja tudni elküldeni magától. Leült a számítógépéhez és leírt egy udvarias, de hűvös levelet, melyben kifejtette, hogy nem tud rá másképp nézni, csak, mint barátra, viszonyukat nem szeretné szorosabbra kötni.

Eltelt néhány óra és megérkezett Zsolt válasza is: durva, kioktató levél volt, amelyben megszakította vele a kapcsolatot. Úgy fogalmazott, mint a férfiasságukban megalázott férfiak. Detti nem válaszolt a levélre, mert tudta, hogy ez is csak egy trükk. Minden naivabb ember belelépett volna ebbe a csapdába, de Detti már megtanulta egy korábbi tapasztalatából, hogy - ha szakításról van szó - nem szabad leállni vitatkozni, hanem el kell engedni.

Zsolt még a kedvesebbekhez tartozott. Volt korábban egy másik, úgyszintén korosodó férfi az életében, ő viszont egyenesen úgy viselkedett vele szemben, mint egy szajhával: mindenki előtt a derekát fogdosta, mutogatta a barátainak, és úgy bánt vele, mint egy kirakatbábúval. Detti, finomlelkű asszonyként nem tudta kezelni ezeket a helyzeteket, nem tudott nyersen visszautasítani senkit, Vilmos pedig a finom visszautasításokat nem vette észre. Dettinek egyszerűen meg kellett tanulnia szókimondónak és nyersnek lennie. Sajnos, ez nem működik másképp: ha az ember egy alacsonyabb szinten mozgó emberrel találkozik, ha nem tudja felemelni, le kell hajolnia hozzá, de nem túl közel, mert még magával rántja.

Pár nappal a végzetes levelezés után Dettinek hiányozni kezdett Zsolt figyelmessége: voltak azért jó pillanataik, jó beszélgetéseik – ritkán ugyan, de voltak. Sajnos, túl sűrűn kereste, és minden szabadidejét le akarta foglalni, úgymond be akarta hálózni, ezt pedig Detti, aki hozzászokott a szabadságához, nem tudta elfogadni. Újra egyedül maradt, de most már még eltökéltebb lett abban az elhatározásában, hogy nem fog könnyen barátságokat kötni. Főleg nem olyan férfiakkal, akik nem tudnak elvonatkoztatni a nemiségüktől.