ködlepte harmaton lépkedek
nem látom csak a hideg
fehéret jégcsapok csilingelnek
a fenyőfák ágáról a
száraz szél körme arcomat
megsebzi vékony vérforrás
utat nyer államon nem fázom
belelépnék a tél végtelenségébe
de ledermedtem a természet
közelségében
a tél minden egyes
hajnala ünnep
van mire emlékezni
halovány fényképek
eloszlik a pára s pislákolva
megjelenik a nap
miközben csendben elhalványul
a hold és kezdődhet
egy újabb nap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése