Mókuskerékben

Hajléktalan sovány volt. Egy cipője, egy kabátja, egy szoknyája, egy nadrágja, egy inge, három bugyija, két pár zoknija volt. Bútorokból egy szekrény, egy asztal négy székkel, és egy szivacs, amin aludt. A szekrény kongott az ürességtől. Már hónapok óta nem dolgozott, az adósságai kezdték ellepni. Egyre nehezebben viselte, hogy süllyed: a lakhely nélküliektől az különböztette meg, hogy neki volt saját lakása. Romos, de lakás volt.

Már ezerszer megjárta az álláskeresési procedúrát: jelentkezett egy hirdetésre, majd amikor személyes találkozásra ment, másodszor már nem hívták vissza. Nem csoda, hiszen ruházata erősen kopott volt, és igénytelennek tűnt idegenek szemében. Hiába volt tiszta és hiába lett ügyesen megvarrva a szakadás a szoknyáján, észrevették.

S belekerült a mókuskerékbe: silány munkákat kezdett elvállalni, amellyel éppen annyit tudott megkeresni, hogy ne süllyedjen tovább. A számláit lassan kiegyenlítette, ezt követően elkezdett normálisan étkezni. A harmadik lépcsőfok mindig a ruházkodás lett volna, ha sikerült volna elérni addig a pontig. De addigra a munkáltató már megunta őt az egy nadrágjában vagy egy szoknyájában, így mennie kellett, és kezdődhetett újra meg újra a számlákkal történő viaskodás, a nem evés időszaka.

De most, most eldöntötte, megfordítja a sorrendet: pályázik egy állásra, s az első fizetéséből nem az adósságait fizeti vissza, hanem vesz magának új ruhákat, csak gondolják azt a munkatársai, hogy jól áll. Nem tévedett. Még korgott a gyomra, de már volt egy-két ruhadarabja. A számlák a feje fölött üvöltöttek, hogy mielőbb rendezze őket, de nem érdekelte. Muszáj volt megtartania ezt az állást, még ha alig keres vele valamit, muszáj fenntartani ezt a látszatot ebben a látszat-világban. Mindeközben éjjelt nappallá téve azon ügyködött, hogy másodállást is találjon, hiszen két állással már csak el tudja magát tengetni valahogy. Sikerült. Egy hónap elmúltával már elkezdte kifizetni a számlákat, további ruhákat vásárolt, és némi élelmiszert. Valójában eladta az alvásidejét. Kezdett lassan kivirulni, egyre jobban táplálkozott. Majd egy nap közölték vele, hogy nem kell: kirúgták a főállásából. Indok nélkül.

Maradt a mellékállása és újra a nélkülözés… De most már legalább voltak ruhái. Újra elkezdett álláspályázatokra jelentkezni, de most már kicsit körültekintőbben, megfontoltabban. Legalább annyit akart megkeresni, hogy felmondhassa a másodállását, hogy végre kilépjen ebből a nélkülözés-örvényből. De az emberek megérzik a szegénységet, megérzik a süllyedés mély szagát, nem talált minőségibb állást, minőségibb munkahelyet. Ismét a legalja cégekhez kezdett el pályázni ahova fel is vették. Kezdett belenyugodni a sorsába: neki már csak itt van helye, a mókuskerékben, új ruhákkal és egyre szegényebben…