Megnyugvás

ecsetvonások,

kartonok, ceruzák

közt alszom,

csak fordulni van

helyem,

az ablakréseken át

riogat a szél,

süvít, egyre sziszeg,

mint a kastély

romjai közt,

repedezik a mennyezet,

sírni nincs időm,

nevetni nincs erőm,

alszom, egyre

alszom, mint a

Csipkerózsika,

de álmomból már

nem ébredek,

s nem reménykedek,

hontalan ráncaim

a nincstelen éveket

őrzik, csak a könyv az,

mi nem sárgult

meg olyannyira, mint

koldus-arcom,

szép adottságokat

a nehéz körülmények

felemésztik, hiába,

s bár dobog a szívem,

néha repes is,

szemem fénye

lassan, de kialszik,

sokáig voltam

gyermek, Ist-nnek

hála, de most már,

sajnos és íme,

kezdek felnőni…