Tavaszi sétára indultam volna,
amikor csak a testem ballag,
a lelkem repdes és
a szép emlékek között
landol.
Íme, ebben az utcában
fogtad meg a kezem,
amott csókoltál meg
félszegen.
Tavaszi sétára indultam volna,
az Újlipótvárosomba,
ahol minden ház ablaka
egy verset súg.
Végzetes szerelmek és
hasonlatos életek
kincses tárháza…
Tavaszi sétára indultam volna,
de a viharos szél befújta
a beteg galambokat a
nappaliszobámba és
már csak a lelkem szárnyal
a keresztutakon,
a kora tavaszi tél
könyörtelenül takarít.
Fázom nélküled,
ha újra itt lennél,
újra nevetnénk
az égiháborún.
Tavaszi sétára indultunk volna,
s öleltük volna
pihegő anyavárosunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése