Gondolat a teremtésről és a pusztításról az állandóságban

A teremtés és a pusztítás fogalma, mint sok más elvont fogalom illúzió, az ember korlátolt meglátásának, észlelésének és érzékelésének terméke, amely nem utolsósorban bizonytalanságának vagy félelmének feloldására szolgál. Ugyanis, ha az embernek van fogalma pl. a kezdetről és végről, a saját korlátairól kap képet, s mint ilyen, a kezdet és vég közötti intervallumban sokkal reményteljesebb annál, mintha ezek a fogalmak nem léteznének.  

Ez a fogalomképzés, rendszerformálás, amely konszenzuson alapul, sok visszaélés alapja és vita tárgya lehet, ugyanakkor a lényegről tereli el a figyelmet. Azonban az emberi társadalom, eme primitív, kezdetleges emberi közösség működéséhez elengedhetetlen. A kezdet és vég fogalma az úgynevezett tárgyi fogalmak értelmezésének mentén, pl. az éjjel és nappal felismeréséből fakadhat, de akár a fizikai születés és halál fogalmából.  

A teljes igazsághoz feltétlenül szükségesek a kezdetleges ismeretek, ez azonban nem azt jelenti, hogy azokhoz görcsösen ragaszkodni is kell és azt sem, hogy feltétlenül vissza kell utalni rájuk, vagy visszatérni hozzájuk.  Inkább a teljes igazság részeként kell kezelni őket, mely ismeretek nem zárják ki a valóság újabban felismert részeinek meglétét. Hiszen, az, hogy létezik almafa, nem zárja ki, hogy létezik banánpálma.  

A valóságban, mint ahogyan létezik ütközés, létezik kereszteződés, de párhuzam is. A valóságdimenzió teljes skálája észlelhető a tudatában szunnyadó embernél és emberben, amelynek csak néhány darabját ismeri fel, s ha a teljesen megértett összefüggések alapján közelíti meg az új ismereteket, nem szerez újabb tudást, inkább alátámasztja az alátámasztásra vagy igazolásra már nem szoruló ismereteket, rosszabb és gyakoribb esetben rossz következtetéseket von le. Azaz, minden egyes új felismerés és ismeretszerzés más, előírásoktól mentes hozzáállást és gondolkodást kellene, hogy feltételezzen.

A teremtés-pusztítás, pusztítás-teremtés szemszög kérdése, amely a dualista gondolkodásmódnak és a társadalmi rendeknek kiválóan megfelel, holott eme két valóságszegmens egy és ugyanaz. Az ember által eddig megértett, de az új ismeretek által kétségbevont és újrabizonyítást igénylő, végeredményre törekvő, átgondolatlan, azonnali, éhes meglátásnak, szemszögének kérdése az, hogy melyik érvényesül. A végső, teljes igazság birtoklásának vágya, amely vágy sürgető mivolta miatt a vágy, szenvedély szintjén is marad.

Az állandóság az a fogalom, amely felfoghatatlan, s mint olyan, erőteljesen tagadott, kétségbevont vagy épp vakon, tudatlanul elfogadott. Holott, van egy egyszerű módja annak, hogy az állandóság felismerhetővé váljon: ha eme valóságrészecske-fogalmakat párhuzamosan értelmezzük, és nem tagadjuk meg egyoldalúan, szubjektív módon, illetve a visszaéléstől való félelemből az egyiktől azt a tulajdonságot, ami a másikban is van. Ezáltal megnyílhat a valóságnak ama kapuja, amely az emberi elme ütköztetésétől mentes.