Lassan harminc éve a negyvenhétből

fáj a rejtőzködésed,

olykori ráeszmélésed,

kimerültem a

a harmadszázadnyi

várakozásban és

reménykedésben…

várnék még ezer évet,

és többet is, ha kell,

csak mondanád, hogy

egyszer, csupán egyszer
...

oktondi szavaknak,

szemfényvesztő

verseknek hittél,

a szépre emlékeztem

a csupa rosszban,

s magam sebei

gyógyulására szóltam,

hogy mégsem volt

annyira rossz,

annyira rossz...

a megélt jót nem verseltem...

sajogsz, lüktetsz

s marsz, bántasz őrülten,

őrülten…
kigyógyulnék már
belőled...



belőled.