Még mindig...

Fogalmam sincs, miért igyekszem az alábbi írást megjelentetni, hiszen bőven akad rajta mit dolgozni, több írás alapja is lehet. Egy kis vegyes salátának talán elmegy: 

Írunk, írok. Értelmezek, rögzítek, összegzek, egyszerűsítek. Személy szerint nem érzem szükségét annak, hogy bonyolítással meggyőzzek, legyőzzek bármit vagy bárkit, esetleg értékesebbnek tüntessem fel magam, mert értékesnek tartom mindazt, ami megteremtődött. Az egyszerűség lenézése számomra érthetetlen.

Igen, minden le lett írva. Mégis írok. Az írás partner. Nem mindenkié ugyan, s nem mindegyik, de partner.   

A bonyolult szövegek bonyolult újraértelmezései többnyire öncélúak. Aki átlátja a bonyolultságot és biztos a gondolataiban, egyszerűen is le tudja írni azokat. Sőt, az tudja igazán leegyszerűsíteni őket.  Ez, természetesen, nem zárja ki a gondolat helytelenségét, de még mindig jobb egyszerűen tévedni, mint bonyolult módon. Az emberi élet rövid. Az emberiség élete is rövid. Ne bonyolítsuk. Az élet egyáltalán nem bonyolult. Mi tesszük azzá.

Az újrafogalmazásokra, az egyszerűsítésekre még mindig… szükség van. Ugyanis, ámbár vannak apró előrelépések az emberiség fejlődésében a megmentett könyveknek, eszméknek köszönhetően, nagyobb változás nem következett be a mai napig. Egyrészt azért, mert számtalan érték elpusztult, másrészt azért, mert a felfedezések inkább kultúrháborús célokat szolgálnak… S mily szánalmas kultúrháborúkat, amelynek során egy-egy kultúrát próbáltak/próbálnak a többi fölé helyezni…

A kultúrháború fogalma paradoxon. Mert a kultúra egy szellemiség, fejlődés, gazdagodás, valami, ami gyarapodik, békés és nem valaminek a legyőzése. Számomra egyáltalán nem fontos, ki írta azt, amit írt, hanem az, hogy mit írt. Az sem fontos, mikor írta. Ha igazat írt, akkor az igaz ma is. Bármikor írta. A szemantikus tudás, amit gyakran pont a kultúrháborúkban használnak, és amire sokáig nevelnek bennünket, a csekélyes, buta emberek hencegésének alapja. Ha elszakadunk attól az információtól, hogy KI írta, MILYEN körülmények között, HOL és MIKOR, rájövünk, hogy sok minden felesleges fecsegés. Emberbálványozás történik és nem eszme értelmezése, befogadása, alkalmazása.

Minden írásnak nagy jelentősége van, hiszen az akár félresikerültnek tűnő írásnak is lehet olyan ereje, hogy visszavezesse olvasóját ahhoz az természetes állapothoz, ahonnan elkorcsosult: a teljesség érzetéhez a valóságban, a valósággal.

A valóság nagy része a természet. A természettel való ellenkezéseket és viadalokat nem a természet, hanem az ember torolja meg saját magán.

A föld kerek. Ez a ténymegállapítás és -közlés nem csak a vallás, és főleg a korai kereszténység megnevelését, átformálását szolgálta, hanem azt is szolgálnia kellett volna, hogy az emberiség rájöjjön: akármit tesz, gondol, dönt egy ember, az nyomként marad, másokra is hatással van, és pont a föld kereksége miatt, a közös levegő, a közös ég, közös föld, közös víz miatt a hermetikus elkülönülés lehetetlen.

A föld forog, mozog, él, lüktet, s elbújni e kerek földön nem lehet, csupán az elkorcsosult emberi elme képes „elrejteni” valamit vagy valakit.  

Amíg az emberek/társadalmak közötti viszonyokban többnyire az életerősek (és a fejlődést szolgáló eszmék), az értékek pusztulnak el, addig a természettel való viszony a gyengéket karolja fel.

Az élet egyszerű.

Még mindig…