Ködbe vesző mentsvár

Tárva van a vár kapuja,

  gyere vissza, nyugodtan.

    A parasztlány kimossa

ruháid, a szolga vacsorát

   ad, az udvari bolond
megnevettet,

    itt a meleg fürdő,

összevarrom szétszakadt
életed.

Puha ágyban nyújtsd ki

   vonagló tested,

aludj, álmodj

   a madárcsicsergéssel.

Hozott, csillogó mosolyod,

   jövőnkbe vetett hited

a leghátsó szobába

   rejtem, a többihez.
Emlék lesz.

A hajnal ébredésével,
viszont, kelj fel gyorsan,
siess,  hisz én csak egy

szállás vagyok,

nem más, egy átmenet,

egy mankó, egy

ködbe vesző mentsvár,

   ahol egyre gyűlnek

az ígéretek és álmok…