Barátság

Bocsásd meg, barátnőm, amiért

  ide menekültem, biztonságos

gyermekkorod helyszínére.

  Ott az óvodád, amott az iskolád,

a templomod, mind-mind

     lakásod közelében.

Mamád néhány percre tőled,

  papád bármikor elugrik hozzád,

ami változott, talán az üzletek neve

   a hivatalok és a kórház.

Bocsásd meg, hogy keresem

   hazádban a hazám,

   utcáidat kisajátítom,

hisz a pék olyan, mint nálamnál.

  Bocsásd meg, ha szomszédod

  némely rokonomat juttatja

   eszembe, a temetőkben a

  sírok ezrei ismert tömegekre,

szép Dunánk, mi egyformán

  a mienk, nyelvünk, egünk,

a fáink, csak figyeld...

Bocsásd meg, hogy olykor

   hirtelen elfutok csak úgy,

a sötétbe, kiáltással

   az összeszorult torkomban.

Bocsásd meg, hogy

   szereteted ellenére

még nem szoktam meg

magam új otthonomban.

Bocsásd meg gyermekemnek,

   ki már ezen a földön született

és aki szívében őrzi a félelmet,

  unokáimnak, akik talán annyira

lesznek itt itthon, mint ma

   te, remélem, sem ők

nem lesznek új hazát keresők,

  sem saját magam mintájának

meleg kezet nyújtó megmentők.