2014. március 29., szombat

Takarítás



-          Te jó ég, mi volt itt? – néztem körül a könyvespolcomon. – Ki a fene járt itt, ki bántotta a könyveimet? – kiáltottam ki a szobából.
-          Senki nem bántotta a dolgaidat– sóhajtotta a lányom unottan.
„Ja, akkor én voltam” – akartam mondani olyan hangsúllyal, ahogy régen mindig mondogattam, amikor rájöttem, hogy én csinálom magam körül a rendetlenséget, de ez a színjáték mégsem jött ki a számon. Sőt. Elszégyelltem magam. Rendetlen voltam. Nagyon. A nagytakarítás úgy négyévente jött rám, akkor heteken át rakosgattam, válogattam az iratok között és mindent egy időre a helyére tettem. De nem sokáig tartott a rend, újra elleptem magam a cetlikkel.
Most végérvényesen elszégyelltem magam. Kivettem az irataimat és a jegyzeteimet a könyvespolcon sorakozó irattartókból és elszörnyedtem. Ennyire, de ennyire rendetlen lennék? Hogy a fenébe voltam képes ilyen feltételek mellett tanulni? Hogyan tudtam egyáltalán megtalálni az összes adatot? Egyáltalán hogyan éltem eddig? …
Az állandó rettegés… Ja. A folyamatos költözések, egyik albérletből a másikba, majd a saját fészekbe. A folyamatos újrakezdések, amelyek mind egytől-egyig kudarcba fulladtak. S az iratok egyre bonyolultabb rendszerben lettek tárolva. Az újakat féltve őriztem, annyira dugdostam őket, hogy magam sem találtam meg, ha sürgősen kellettek. Így voltam azzal is, amit tanultam. Nehogy valaki elvegye a tanításokat tőlem. Nehogy valaki visszaéljen azzal, amiről beszélek, és ahogyan gondolkodok.  Mégis pont ez történt. Nem volt nehéz meglopni egy olyan embert, aki a hétköznapokban is alig találta fel magát, félnótásnak tartották, kinevették, sőt, cukkolták azért, mert merte azt hinni magáról, hogy értelmeset is tud mondani, leírni.
Néztem a jegyzeteimet, nézegettem, s lassan elkezdtem rendszerezni őket. Az egyik lap ide került, a másik a harmadik folytatása… Rájöttem, hogy pontosan tudtam, milyen rendszer szerint raktam össze őket. Másoknak, kívülállóknak követhetetlenül, teljes káosz lehetett, nekem világos volt. Fél óra alatt befejeztem a rendszerezést. Már nem olyan művészi az elrendezés. Nem kreatív. Tudományossá lett.
Megnyugodtam: semmit sem sikerült elvenni tőlem úgy, hogy elferdítve, kifordítva legyen továbbadva. 
Amit kiadtam magamból, azt a szellemiség tolvajainál sokkal értékesebb emberek is hallották vagy olvasták.



Nincsenek megjegyzések: