Tudom, hogy...

Tudom, hogy szeretsz,

s fáj, hogy a vitrinedbe tettél,

ahonnan nézegethetsz.

Tudom, hogy rám vágysz,

s fáj, hogy ikonként a falra 

akasztottál, s egyre csak imádsz.

Tudom, hogy a szükséged vagyok

egy eltört világban, hol párod nem lehetek,

mert önmagamnak szültek a nagyok.

Tudom, hogy ez így marad,

s fáj, hogy nem teszel semmit ellene,

mégis ott vagyok benned s tenmagad.

Tudom, hogy pillantásod itt ragadt,

s fáj, hogy viszed magaddal mind messzebre

vérző ajkam, mely a szóba beleszakadt.

Tudom, elmúlok és elmúlsz te,

sírkövünkön üldögél majd sok idegen,

s értetlenül kérdik fölöttünk tőled, tőlem,

mitől volt szerelmünk beteljesülhetetlen.

Ezt már nem tudom.