Földönfutóvá vált az
értelmiség,
a kényelem a butaság
emlője lett.
Ingyen látvány
képletei közt
vergődik a létezés,
a vakság mellett
úrrá lett a nem-tett.
Nem, nem ások
alapot létezésemnek,
s nem építem
síri váram falát!
A létben mocorgok.
De ha egy nap majd
egy helyben toporgok,
kinyújtom a kezem
a szánalom reményében.
Földönfutó
hazátlanként
nem féltem, mim van,
mert nincs,
csak a bilincs, melyet
kezemre s számra
lakatoltak.
A borzalmak hazájából
jöttem, ahol a zene volt
a tanár, mester
s amely nincs már.
Lakásomban idegen
tollászkodik, felveszi
nevem, s már nem csak
egy van belőlem, de öt.
Adjon már valaki
törölközőt, hogy
letöröljem izzadságom
a két box meccs között.
Sokról semmit sem
tudok, talán jobb is,
mint hallani a csonka
lábak csörgését.
De néhányan még
épek, a gyökértelenek.
S vérüket védik,
csendben, zsebükben
ott lapulnak útleveleik,
ha ismét, ismét, ismét
menniük kell – innen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése