A szeretők

Dina és Ede gyermekkoruk óta ismerték egymást, látásból. A sors úgy hozta, hogy szülővárosukat elhagyván mindketten Budapestre költöztek és a saját lehetőségeik szerint házasodtak meg és építették fel családi fészkeiket. Évtizedeken keresztül nem hallottak egymás felől, mindeközben Dina elvált, s az elvált nők - könnyű prédák cím ellen harcolt, míg Ede a kemény családfő szerepét magáravállaló asszony mellett egyre inkább töpörödni kezdett, mind ember, mind férfi egyaránt.

Úgy hozta az élet, hogy egy nap Ede az egyik közösségi oldalon bejelölte Dinát ismerősének, aki visszaigazolta ismerősi státuszukat, s Ede keresni kezdte Dinát. Jobbanmondva lendületes, de fizetség nélküli üzleti ajánlatot kínált fel neki, amit Dina azonnal visszautasított, mert már unta, hogy csupán az esze és naivitása miatt keresik ismerősei. Egy hét elmúltával azonban Dinát egy másik szerencsétlen, de most már egy középkorú nő kereste fel egy szintén kihagyhatatlan üzleti ajánlattal, amit Dina ismételten visszadobott, de Edére emlékezve felajánlotta neki, hogy összeköti kettejüket. A biznisz sikerült: Edét a középkorú nő csőbe húzta és Ede ezt leszámlázta neki. Mindvégig, míg ez a kihagyhatatlan biznisz mizéria tartott, Ede Dinával levelezett, panaszkodott a menopauzájának fénykorát élő hölgyre, meghívta egy italra, mert olyan dolgokat akart vele megbeszélni, amit a cseten nem lehetett. Dina kínkeservesen kipréselt magából másfél óra szabadidőt, s a megbeszélt helyen és időben megjelent. A találkozás mindkét fél részéről végzetes lett. Na, nem azonnal. Egymásra néztek, s megállapították, hogy nem is változtak olyan sokat: Dina kicsit görnyedtebb és szarkalábasabb lett, Ede kicsit porosabb.

A találkozást követően Ede még jobban felbátorodott, s írni kezdett Dinának. Dina szeretett labdázni, folyamatosan feldobott, majd leütött, s Ede belement a játékba, sőt… Dina észrevette, hogy kezdi keresni Edét, s Ede mind többször írt neki gyors, humoros üzeneteket. Mindaddig, amíg egy nap Ede nem vallotta be: Dina régóta tetszik neki, s a cset óta kezd belehabarodni. Dina kezdett kicsit kellemetlenül érezni magát, hiszen egy kétcsaládos őspapucsra kezdett bekattanni. Ha ezt megtudná a saját ortodox családja… Dehát ez van, még soha nem volt senki szeretője. Mindent ki kell próbálni. Ráadásul ő szabad – gondolta. Ha valakinek bűnhődnie kell, az nem ő lesz. Elvégre boldoggá tesz egy embert, aki viszont kiegyensúlyozottabb férfivé válhat – már ha valóban igaz a mese, hogy válás előtt állnak a feleségével.

Dina furcsállotta, hogy Ede – ámbár folyamatosan az érzelmi összefonódás fontosságát hangsúlyozta – különböző panziók képeit kezdte küldözgetni Dinának, azzal a kérdéssel, hogy melyik felel meg neki, s Dina kezdett berágni: ez az elmebeteg is csak ágyba akarja cipelni. De végülis miért ne? Neki ugyan teljes az élete, csak kell néha… Á, mégsem – vacillált – ez nem így működik: ha az első randi egy búvóhelyen fog történni, rejtőzködve, meg lesz pecsételve a kapcsolata. Nem akar egyebet, csak jól érezni magát, de felszabadultan. Idővel azonban kezdte megérteni a pasas szexéhségét, mert állítólag nem volt már nőközelben kb. 6 hónapja, de mégis, azért adjuk meg a módját neki.

A csetszoba már kezdett izzani a sok bensőséges üzenettől, főleg akkor, amikor Dina kicsit lazultabb állapotban írt neki. Annyira megkörnyékezték minden testrészüket, hogy eldöntötték, most már valóra váltják, amit leírtak. S Ede, a csalás nagymesterének egyáltalán nem mondható férfi ismételten panziókat kezdett emlegetni Dinának, mire Dina bepipult és elkezdett a neten keresni vidéki programokat. “Nem fogsz engem csak úgy becserkészni, te köcsög, majd elmegyünk vidékre valamilyen programra, szépen eltöltjük együtt a napot, utána pedig jöhet majd a hancúrozás.”

Gyorsan rátalált a legmegfelelőbb programra: Balaton, Pálinkafesztivál, két nap múlva. Megírta Edének az elképzelését, mire Ede enyhén szólva gatyábaszart, mert hát ilyen gyorsan, meg mittudomén. Dinában felébredt a domina, s ostorral kezdte ütni-verni ahogy kell, mire Ede megadta magát: igaz, két nap múlva lesz a Pálinkafesztivál, nem hiszi, hogy a felesége elengedi, de megpróbál elkéredzkedni. Dinában fortyogott a vér: “vazze, ha elenged a feleséged, akkor elenged, ha nem, nem, az igen az egy héttel előtte is igen, a nem, az az utolsó napon is nem” – írta neki. “Itt a portéka, kell, nem kell, döntsd el” – gondolta.

Másnap Ede boldogan válaszolt: “elengedett az asszony, de csak egy napra, nincs ottalvás.” Dina visszaírt: “majd lekéssük a vonatot.” “Á, nem - kontrázott Ede - ámbár én is erre gondoltam.” “Akkor nem hozok semmit sem magammal, pedig már kikészítettem volna legalább a fogkefémet…” - szúrkálódott Dina. Szegény Ede.

Megbeszélték az időpontot. Dina később akart indulni, Ede minél korábban, hogy már fél tízkor a Balatonnál a pálinkákat kóstolgathassa.

Kora reggel találkoztak. Sem Edénél, sem Dinánál nem volt készpénz, végül Ede kikotort a zsebéből egy tizest, megvette a jegyeket és elindultak a vágányok felé. Kicsit fura volt, hogy egyik vonaton sem írta, hogy Balaton felé menne, a kalaúz szinte leugatta őket, amiért kérdezni merészkedtek tőle, ezért visszabattyogtak a jegyárusítóhoz és megkérdezték, mégis, hogyan jutnak le Balatonig, mire elmagyarázták nekik, hogy egy beazonosíthatatlan nevű falucskáig utazzanak, onnést majd átszállnak. Több információ nuku. De vegyenek pótjegyet, mert IC vonatra szállnak. És menjenek. Sipirc, ne is lássák őket, gusztustalan némberek.

Megtalálták a vonatot, felszálltak, s kezdték felidézni a régi szép időket, a közös ismerősöket. Végigröhögték az utat, miközben Ede csókolgatni kezdte Dinát, aki ezen ledöbbent. “Miért csókolgatsz nyilvánosan? Máris le akarsz bukni?” “Á, már nem számít. Már csak azt kell eldönteni a feleségemmel, ki adja be a válópert” – hangzott a válasz. Dinának jólesett, mint hiú nősténynek, de sajnálta a hírt.

Megérkeztek Balatonra, s elkezdtek sétálni, mire Edének megcsörrent a telefonja. Az egyik régi haverja hívta, akinek máris elújságolta, hogy a szeretőjével sétálgat a Balaton partján. Puff neki.

Kerestek egy bankautomatát, kivettek némi pénzt számláikról: ki-ki az utolsó fityingjét, ami a hónap közepén eléggé necces helyzetet eredményezhet.

A többórás sétát és az őskori múlt idézését követően megérkeztek a fesztiválra, ahol észrevették, hogy csupán 10 őstermelő mutatta be termékeit. Kicsit kiábrándultak, hiszen Pesten a Pálinkafesztiválon a szeszpárlat szagától a kijelölt területtől számított 500 méteres beltávolságban mozgolódók is ittas állapotba kerülnek, de jól érezték magukat.

Olyan kettő óra magasságában Edének zseniális ötlete támadt: ottmaradnak. Dina magában fortyogott, kívülről mosolygott. Nem szereti, ha valaki mulya. Szinte kárörvendően nevetett, amikor a harmadik panziótulajdonos is lepattintotta Edét. Ede azonban kitartó volt. Megígértette az egyik panziótulajdonossal, hogy keresni fog nekik szállást, majd felhívta a feleségét, hogy nem tud hazamenni, mert az ügyfelei másnap érkeznek a Balatonra. Felesége visszafeleselt neki, hogy azt már reggel tudta, érezze jól magát. Puff neki.

Tehát szállás nem volt, haza sem lehetett menni, kezdték egymást vígasztalni, ha más nem, hát a vasútállomáson összeölelkezve alszanak egy jó nagyot. Annál is jobb lesz a móka, gondolták, mert Dina meglepetésként hozott magával egy kis mókás cigit, amivel rövidíteni, de érzékivé is lehet tenni az együttlétet.

Dina rátámaszkodott Edére, aki átkarolta. “Itt valóban nincs veszély” – mondogatták egymásnak. Még ha látja is őket valaki, nem fognak olyan gyorsan lebukni. Igen ám, csakhogy Dina egyrészt ismert is volt, na meg eléggé feltűnő jelenség is, fotogénikus, s a lesifotósok megtalálták őket. Fényképezőgépek kezdtek el csattogni, s Dina felugrott. Tudta, hogy őket fotózzák. “Basszus, Ede, minket fotóznak.!” “Neee!” – kiáltotta Ede. “Tényleg, bennünket fotóznak. Hogy a fenébe?” – kezdett el röhögni. – “Megszoktam, engem szoktak fotózni” – válaszolta Dina. – “A picsába, a feleségem holnap a Balatoni hírlap címoldaláról fogja megtudni, hogy csalom” – röffent fel Ede, miközben úgy ellökte magától Dinát, hogy az majd leesett a padról. Dina kicsit megalázottan érezte magát, de igaza volt Edének. Még ha a felesége tudja is, meg mittomén, azért ennyire nem kell szégyenbe hozni a szegény asszonyt.

Negyed órán belül megunták a fesztivált és a fényképezőgépek villogását, ezért útra keltek azzal a céllal, hogy bekopognak a különböző panziók ajtaján, talán lesz szerencséjük. Az első panzió, ahova merészkedtek bekopogni, a Szent László panzió volt, közvetlenül a templommal szemben. Dina morbidnak tartotta az ötletet, de hajrá. Naná, hogy lepattintották őket. Továbbsétáltak, s az egyik lepusztult téren, ahol a játszóteret egyéb, felnőttes célokra használják, meglátták a Kodály panziót. Név stimmelt, környék megfelelt a célnak, ott még mókázni is lehet este. Telefonáltak a tulajdonosnak. Van szoba. 10 perc múlva ott lesz.

Leültek a tér egyik padjára, rágyújtottak. Dina végig röhögött, fröcskölt a nyála, mint soha eddig.

Tíz perc sem múlott el, egy lányos kinézetű, kissé perverz, de jóindulatú agglegény integetett feléjük. Ede, aki a többéves elnyomás alatt szintén kezdte magára venni a kissé feminin vonásokat, zavarba ejtette a tulajdonost, aki azonnal rákattant, Dina viszont elővette az erősen maszkulin nézését, amelyet inkább akkor szokott magáraölteni, ha a saját tulajdonában levő barátnőit szemeli ki holmi nőstényféle. Tekintetével egyértelműen tudtára adta a tulajdonosnak, hogy most az egyszer szárazon marad, mert ezen az éjjelen Ede az övé, csak az övé lesz. A panziótulajdonos behúzott farokkal s megtört álmokkal mutatta meg nekik az épületet.

Bementek a panzióba, ahol Ede rögtön az asztalra tette a szoba árát, miközben Dina szörnyülködni kezdett a bútorokon: még a matrac is jobb lett volna azoknál a koloniál ágyaknál, amelyeken ócska mosóporral mosott, méretét tekintve kispórolt anyagból varrt lepedők díszelegtek. A falakról keretekbe foglalt, virágos tapétarészletek mosolyogtak vissza, dekoratívan, a tekintetekre.

Dinában elkezdett háborogni a vér, de Ede gyorsan megérkezett s nyugtatni kezdte. Megcsörrent Ede telefonja, az egyik panziótulajdonos kereste: a L’amour panzió szeretettel várja őket. Dina kétségbeesetten végignézett a szobán, de hát ez van. Az amour elszállt.

Egymáshoz bújtak, s amikor már kezdett volna kialakulni köztük a szimbiózis, Ede pánikszerűen megkérdezte Dinától, nem kér-e valamit, ugorjon-e el a közeli közértbe. Dinát már az elmebaj kezdte kerülgetni, s megszúrta Edét: “na mi van, berezeltél, most hogy itt az alkalom?” Ede elkezdett nevetni, s engedett a nyomásnak – mi mást tehet egy férfi ilyen helyzetben.

Dina kiment a fürdőszobába, hogy felfrissüljön. Hát igen, fogkefe, tusfürdő nincs, csak rágó és folyékony szappan, amely két különböző szappanból lett összeöntve, a felső rétege fehér, az alsó zöld. Biztos Melody, a legolcsóbb, a tulaj még össze sem rázta őket, a látszat kedvéért. Dina levetkőzött, de észrevette, hogy elfelejtette a törölközőt, ezért kikiáltott Edének, hogy dobja be neki a relativ legtisztábbat. Nem sikerült. Egy használtat dobott be neki. Sebaj – sóhajtott, majd belépett a saccperkb 5000 forintos zuhanyfülkébe, amelynek az ajtaja nem akart bezáródni, bármennyire rángatta. A zuhanykabin ajtaja nyiszáló hangokat kezdett kibocsátani magából, s Dinából kitört a vad röhögés és kiabálás. Ede ijedten, de egyben nevetve rohant be a fürdőbe, mi van.

“Hitchkok, vazze, Hitchcock” – mondta Dina. “Milyen Hitchcock?” – kérdezte Ede. “Nézd a zuhanyfülkét, nem tudom becsukni, koszos, vízköves, a csempe is úgy néz ki, mintha sáros ronggyal mosták volna le. Már csak a gyilkos hiányzik a késsel” – röhögött Dina. Ede zavartan elhagyta a fürdőszobát, fuldokolva a nevetéstől.

Dina veszettül nyomkodni kezdte a folyékony szappan adagolóját, de csak nem jött a fránya frissítő belőle, mert beszáradt. Végül mégis sikerült lezuhanyoznia. Úgy döntött, hogy nem törölközik meg, csak magára tekerte óvatosan a gyanúsan foltos törölközőt.

Utána Ede következett, Dina a szobában álldogált, várt és vacogott, mert a tulaj megbabrálta a fűtést, hogy több haszna legyen az ottlétükből.

Ezt követően két óra teljes szimbiózis következett, amelyet csak néha szakítottak meg valamilyen röhögés miatt. Tudták – lúzerek. Nem lesz ebből semmi. Egy jó kis felejthetetlen kaland. Ede felesége visszaveszi majd a csápjait, jobb asszony lesz, Ede boldog lesz, Dina is boldog lesz. Csak ha…

“Csak ha az asszony nem olyan ostoba, hogy még egy gyermeket szüljön, amivel magához akarja majd láncolni Edét, de nem a szerelmével, hanem a gyermekével, s a gyermeknek az lesz a rendeltetése, hogy megmentse a házasságot. Mert ha ezt megteszi, boldogtalanná fog tenni legalább 5 embert, és egy kisemberre fogja majd testálni az amúgy sem működő kapcsolat helyreállítását, amely szerepet anno nagyon jól megismert, s örökös bélyegként hordott magán… Szegény kisöreg” – gondolta Dina, mikor Ede másodszor is az ágyra húzta.

Miután a bevezető szerelmi rohamon túlvoltak, elugrottak némi elemózsiáért és kávéért a közeli ábécébe, majd visszatértek a panzióba és Dina az első mókás cigit kezdte kicsomagolni táskájából, de hirtelen megjelentek a panzióban új, de becsületes családok és fiatalok egy kisebb, de lármás csoportja. Ede tudta kezelni a helyzetet, mindenkivel összebratyizott, Dina csak a kis motyójával volt elfoglalva. Negyed óra is elmúlt, s a kiegyensúlyozott emberek társasága kezdte erősen zavarni Dinát. A tulajdonos néhány sóvárgó pillantást dobott Ede felé, mire Dina még idegesebb lett, s gyilkos szemét rámeresztette a tulajdonosra, aki gyorsan azt mondta, hogy “már itt sem vagyok, itt sem vagyok, még csak a törölközőket megnézem, megszáradtak-e”.  “Ez a beszéd, köcsög” - gondolta Dina.

Végül csak nem akartak elmenni sem a vendégek a saját útjukra, sem a tulaj, ezért kimentek Edével az erre a tevékenységre rendeltetett játszótérre s elszívták békében az első mókás cigit. Edének több okból kifolyólag – lesifotósok - nem volt kedve visszamenni a pálinkafesztiválra, hanem azt javasolta, menjenek el a borospincékhez.

A mókás cigi meghozta a hatását, mindketten kezdtek trippelni. Dinának egymás után déjà-vu-i támadtak, Ede pedig dícsérte Dina trippjeit. Már azt hitték, letértek a térképről, mert borospince sehol, amikor hirtelen feltárult előttük egy kisebb tér, amelyet borospincék öveztek. Királyság! Végigsétáltak a téren, s betértek az egyik pincébe, ahol egy enyhén fogyatékos, langaléta gyerek dolgozott. Ede kiment WC-zni, s Dina beszélgetésbe elegyedett a gyerekkel. Szerette. “A fene vigye el ezeket a rabszolgatartókat, tudják, hogy a fogyatékosnak fingja sincs, milyen egészségügyi veszélynek van kitéve, ha egy penészes pincében dolgozik, aprópénzért veszik fel, kihasználják tudatlanságát és szerencsétlenségét” – dühöngött Dina magában. Kedvesen szólt hozzá, s a fogyatékos gyerek másodpercek alatt elmondta neki, mennyire magányos, és hogy milyen zenét szeret hallgatni, melyik programra szeretne majd elmenni, de nem keres olyan jól, hogy a párszázforintos program belépőjét kifizesse s ezt azért mondja el neki, mert kedves, de nem akarja tovább zavarni, mert érkezik a barátja, neki meg meg kell néznie a hátsó hordót, hogy jól el van-e zárva. Dinának összeszorult a torka.

Ede megérkezett, megitta a sötét vérszínű borát, s továbbindultak, egy másik borozóba. Amint mentek a másik borozó felé, egy fényképezőgépét maga előtt tartó, idegen pasas megnyomta a szerkezetét, Dina pont a gépbe nézett, amikor az nagyot villantott. Dina elkezdett morogni és fenyegetően közelíteni a pasashoz, aki ölelgetni kezdte a gépét, de ők ketten annyira be voltak állva, hogy már arra sem volt lelki erejük, hogy lerángassák a fotós nyakából a gépet és agyontapossák. Így csak káromkodva mentek el mellette. Ede megjegyezte: “remélem, jót fog otthon rejszolni a képen.”

A másik borozóban Ede egy fröccsöt öntött le a torkán, s úgy tünt, megvolt a lelki harmóniájához szükséges adagja: két pálinka, két sör, egy mókás cigi, egy vörösbor és egy fröccs. Elindultak vissza a panzió felé, de a borospince tulajdonosok csak nem hagyták őket békén: még nem voltak elég részegek. Ede és Dina összenéztek: nem, nem is kell ennél részegebbnek lenni.

Elszívták a másik mókás cigit a főúton s a világ kitárult előttük. Megérkeztek és még két órán át egymásnak léteztek a Megasztár zenei aláfestése mellett, majd Dina beájult álmába, míg Ede még egy kicsit hallgatta az óbégatásokat. Majd ő is elaludt. Hajnalban egymáshoz találtak ismét, majd aludtak, majd újra egymásba tekeredtek.

Reggel teljesen más emberként ébredtek: Edének az aszalodottsága elillant, egy aktív, egy cseppet sem feminin férfi ébredt fel, Dina kislányként nézett maga körül. Egyikőjüknek sem volt kedve fürdéssel vacakolni, főleg a tegnapiak után. Ahelyett újabb szeretkezés, majd Dina elment kávéért az ábécébe, míg Ede telefonügyeket kezdett el intézni.

Dina beszédült a kisboltba, vett egy hosszúkávét tejjel, majd észrevette, hogy nincs elég aprója, ezért cigit vásárolt, majd visszatámolygott a kávéautomatához. Megnyomta a gombokat, majd az utolsó pillanatban felfigyelt a figyelmeztetésre, hogy műanyag poharat kell elhelyezni a kávécsap alá. Már háromszor használta a gépet, mégis elfelejtette. “Csinos az eladónő, elvonja a figyelmem…“ - gondolta. Gyorsan alákapkodta, gyömöszkölte a műanyag poharat, miközben a fiatal eladónő éberen figyelte, hogyan szerencsétlenkedik.

Orrát az egekig emelve elbúcsúzott az eladótól és kirúgta az ábécé ajtaját, mire az eladónő kedvesen utánaszólt, hogy “szólhatott volna, nem kell rugdalózni, kinyitottam volna Önnek az ajtót.”

Dina visszatért Edéhez, elfogyasztották kávéikat és elindultak a vasútállomás felé. Ede minden egyes panziólakótól szívélyesen elbúcsúzott, mintha azt szerette volna, hogy mindenki megjegyezze, ő itt volt, ráadásul Dinával, jöjjenek csak tanúnak a válóperes eljárásnál. Dina ezzel szemben kirohant a panzióból, s a már előtte bocsánatért térdeplő, csúszó-kúszó panziótulajdonosnak sem nyújtott barátságosan kezet.

Útközben megittak még egy kávét, majd felszálltak a sebesvonatra, amely nemcsak hogy olcsóbb volt, de sokkal tisztább, mint az átszállásos IC-verzió.

Megérkeztek Budapestre, s a Délinél egy kicsit még beszélgettek. Ede megjegyezte, hogy finom női illata van Dinának, mire Dina letisztázó kérdést szegezett hozzá: “női, vagy nőstény illat?” Mire Ede a másikat választotta. Dina vadul elkezdte szaglászni magát, “fúj, büdös vagyok, te állat, tényleg, nőstény szagom van?” “Igen. Nagyon finom. Majd figyeld meg a kutyákat, ugatni fognak utánad.”  “Na ne, hülyülsz!”

Az egyik sarki bolt előtt végső búcsút vettek egymástól, amely búcsúnak szemtanúja egy hím kutya volt. Ede fejével a kutya irányába mutatott, Dina lelegyintette és nagyokat nevetett rajta. “Majd meglátod” – mondta Ede. Dina elment a kutya mellett, aki szagot fogott s vadul ugatni kezdett utána. Dina megszédült. “Basszus, most hogy érek haza, tele van az utcánk kutyákkal…” - gondolta, miközben azzal próbálta magát vígasztalni, hogy a kutya a füvet érzi rajta. Arra viszont már nem volt bátorsága, hogy megforduljon és megnézze a láncával küszködő ebet.