Z. az idősebb testvérétől örökölte a biciklit, aki viszont az édesapjától, aki a saját apjától, aki megint a testvérétől, aki viszont születésnapra kapta a nagyamamájától.
Az öreg biciklinek sáros a nyoma. Z. minden egyes tekerésnél erőt fejt ki s fegyelmezett. Élete egy batyuban, a hátán.
Egyre csak hajtja, tekeri, olykor megáll, hogy pihenjen, egyen, majd folytatja útját. Erdőn-mezőn-falun-városon keresztül, tengeren át, sziveken s elméken keresztül, egyre csak biciklizik. Z. rájön, hogy összes eddigi ismerete, sőt, jómaga nem több, nem más, mint öreg biciklijének sáros nyoma vagy éppenséggel nyoma a sárban. A nyom az nyom, s mindig csak mögötte marad. Ha körbeteker, akkor a saját nyomában haladhat egy ideig, átírhatja, szépítheti. De egyébként soha nem lesz előtte a saját nyoma.
Biciklije sáros nyoma összekoszolja a tiszta járdát, amikor viszont bekanyarodik az egyik kisutcába, keresztezi a többi bicikli nyomát. Vigyorra torzul arca a különböző biciklinyomok láttán. Újra befordul, s már sárban találja magát. A nyom itt már szoborrá válik, de ő egyre csak megy tovább. Megered az eső, lemossa a nyomokat a járdáról, a pocsolyából tenger keletkezik. Majd kisüt a nap, s az addig látható sárnyomok megtöredeznek, szétporladnak s szétfújja őket a szél. Az öreg bicikli azonban változatlanul nyomot hagy maga után, még ha néhány másodpercnyi időre is.
Belehajt egy szélesebb sárcsíkba, ahol biztonságban érzi magát. Majd vékonykábbakba bukdácsol, s kívánja, bárcsak mélyebbre szántana biciklijének kereke.
Körkörösen biciklizik, újra és újra belehajt a saját nyomába, átírja, átfogalmazza, élvezi, hogy közelebb kerül magához.
Meglátja szerény sírhantját. Biciklijét a száraz fűzfához támasztja, kiszedi batyujából életét s sírhantjába lép. Előtte egy üzenetet hagy rajta.
Egy odatévedő meglátja a sírhantot, a biciklit s a batyut, elolvassa az üzenetet. Az üres batyut a hátára veszi, s elbiciklizik vele valahova, egy látszólag még járatlan úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése