Zizzen a rét hajnalban
pokróc alá bújik, a testünk melegébe.
Hideg padlókőre ragad ébredő talpam,
miközben kávét reggelit reszketve készítek.
Az éjszakai egymáshoz bújás illata
játszik nyugalmas szobánkban,
mély, de könnyed csend ölel körül,
együtt nézzük a természet nyújtózkodását.
A kávé már nem gőzölög,
talpam már talpánál melegszik.
Másodpercnyi remegések s vágyak
apró suttogása nem szűnik.
De muszáj menni, a Nap egyre
emlékeztet, sürget: tenni kell.
Gyengéd, védelmező öleléssel búcsúzunk
s egymás illatát, gondolatát visszük
magunkkal a viszontlátásig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése