Kilépés

Fogyaszt és fagyaszt az idő
és a térrel díszített lét
tudatlanok boldogságával
lelkesedésével írni a sort
elesni s nem várni midőn
hajnallá válik az élet tét
ismeretek hódolatával
kíméletlenül bírálni a kort
s a kiszáradt fát mely kidől
úgy nézni mint az éjjeli kéjt
álmatlanság bódulatával
figyelni a csontot mely összeforr
a fekete szem megtalált.
Újabban már nem írok jól.

De élek s mozgok, futok sorban állva,
sötét falak, felhők közül kibújok,
saját vermem nem akadályoz.
Mostanság a lépés, mi belőlem szól,
kissé merengve s fejen állva.
Összezárt világomból gyengéden kifutok,
önös érdekem már nem áradoz.
Fekete bozont, mi elém hajol,
zavartan rejtőzik a paplan alá,
mosolyt fakaszt száraz ajkamon,
s egyre csak lépünk tovább, tovább...