Az Ist-n-ember közötti viszony olyan, mint a hit és a vallás közötti viszony. Hitből egy van, vallásból tengernyi.
***
A hit maga az Ist-n. Mindenki érzi, vágyik utána, szereti, örül neki. Belőle jön, benne él, körülötte őrködik és róla mesél.
***
Amikor a hitnek alakot akarunk önteni, általában a vallást és eszközeit elevenítjük meg, mint egyetlent, ami képes leírni a hitet, miáltal a vallás nem viselkedik másképpen, mint maga az ember: meg akar győzni, nagyobbat, okosabbat akar mondani, s biztos abban, hogy az egyetlen igazat mondja, az egyetlen igaz utat mutatja, vég nélküli vitába és elmélkedésbe merülve. Eme vitában, majdhogynem harcban a hit, a valódi végcél elveszíti értelmét, és egy ettől teljesen eltérő, valójában mellékes, de alakot öltő jelenség, a vallás kerül előtérbe, mint egy elérendő valóság. Micsoda abszurditás, ellentmondás és alakoskodás! A hiten alapozni egy ál-világot...
***
Észrevettem, ha bármely embernek megemlítem a hitet, hatalmas boldogság, elégedettség és nyugalom, béke keríti hatalmába az illetőt. Ám amikor megkérdezem, mi a hit, az illető meg van győződve róla, hogy annak meghatározásához igyekeznie kell a vallás segédeszközeit társítani. Régi hiba.
***
A hit a fény, a vallás a hit árnyéka.
***
A hit az, ami összeköt bennünket, a vallás az, ami kirekeszt és elválaszt egymástól.
***
Egy nap, amikor rájövünk a hit mivoltára ama belső kényszer nélkül, hogy elmagyarázzuk, mi is valójában, meg fogjuk érteni, miről maradtunk le ezidáig, mennyi vér folyt egy tévelygő cél érdekében a föld felszínén.
***
A hitből senki, de senki nem kerül kirekesztésre…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése