A Százforintos boltban az eladó, a 45 év körüli, szakállas-bajszos, copfos blueszenész már jól ismerte: havi rendszerességgel tért be hozzá az édesanya, s mindig ugyanazokat a termékeket vette nála: mosóport, öblítőt, mosogatószert, sampont, szappant és fogkrémet. A fiatalasszonynak mindig úgy sikerült vásárolnia, hogy nemegész ezer forintba került minden egyes alkalommal a csomagja. Néhanapján, ha valamelyik termékből olcsóbbat talált a kisboltban, a megtakarított pénzen valami apróságot vett a kislányának: egy csomag rágót, Kapucíner szeletet vagy egy hajdíszt.
A blueszenész mindig csendben figyelte, a mindennapokban egyébként is szűkszavú ember volt. Néhanapján magára hagyta az asszonyt az üzletben, miközben a bolt előtt elszívott egy-két cigarettát, amely gyanúsan kellemes illatot terjesztett a kisutcában.
Azon a napon az édesanya az utolsó ötezresüket vitte magával. S még csak a hónap első hete múlott el. Ámbár ez az állapot már régóta uralkodott, most azt kezdte érezni, hogy fullad, összeaszalodik vagy összetörik és eltűnik a nincstelenség kiúttalanságában. Mindinkább zavarni kezdte, hogy a legolcsóbb, legsilányabb árút vásárolja, s még így is boldogként kell tekintenie önmagára, amiért egyáltalán ezt is megengedheti magának. Milyen régen volt már moziban! A színházról nem is álmodik: a legváltozatosabb programjuk kislányával a hattyúk etetése, Anonymus szobrának megtekintése volt. Többre sem pénzéből, sem fizikai erejéből nem futotta…
Bement a kisboltba, s érezte magán a blueszenész megértő tekintetét, amivel végigsímogatta a monoton ülőmunkától, főnökök ugráltatásától, feszültséglevezetésétől és kizsákmányolásától fáradt hátát. A megszokott polcokhoz lépett, automatikusan emelte le róla a műanyag flakonokat és tubusokat, s magában imádkozott, bárcsak egy csoda történne, s a pénztárcájába gyűrt régi ötezres hirtelen egy tízezressé válna…
A kasszánál a férfi szokásához híven halkan köszöntötte és beütötte az árakat. Ismét ezres alatt fizetett. De most nem kért semmit: sem rágót, sem Kapucínert, de még hajdíszt sem. Az eladó átvette a pénzt, majd számolni kezdte a visszajárót, és a blokkal együtt az édesanya kezébe nyomta. Az édesanya felületesen megnézte a visszajárót, és egy ötezres bankót vett észre köztük. Azt hitte, szikrázik a szeme, ezért nem foglalkozott vele.
Amikor kiment a boltból, a blues zenész utánament, nekitámaszkodott a bolt ajtajának, rágyújtott kellemes cigarettájára és elkísérte tekintetével. Az édesanya a friss levegőtől kicsit jobban érezte magát, ezért kinyitotta erszényét, és újraszámolta a pénzt. Ledöbbent: nem ötezresből, tízezresből adott vissza az eladó! Gondolatai lázasan cikázni kezdtek: ötezrest adott? Tízezrest? Elszámolta volna magát? Vagy szándékosan tette?
Hazaérkezvén letette a konyhában a bevásárlószatyrot és erősen összpontosított: mennyi pénzt is vitt magával? Belenézett még a kis fa ékszerdobozába is, ahova néhanapján sikerült egy-két ötszázast elrejtenie, hogy idővel vehessen a gyereknek tornacipőt, vagy ami éppen kell az iskolába. A fa ékszerdoboz üres volt. Igen, most már rémlik: ötezres volt, semmi kétség. Nem tudta, mit tegyen, de a legkézenfekvőbb megoldás hamarosan megfogalmazódott benne: ha az eladó valóban többet adott vissza neki, az esti elszámolásnál erre fény fog derülni, és holnap már minden kétségét letisztázhatja vele. Egész éjszaka nyugtalanul aludt.
Másnapra a nyugtalansága egyre csak fokozódott, egész nap a blueszenész járt a fejében: mi, ha valóban rosszul adott vissza, s záráskor kiderült a tévedése: még az állását is elveszítheti miatta… Lehet, hogy már nem is lesz ott…
Kora délután fogta magát és a pénztárcájával, benne a visszajáróval és a blokkal együtt visszament a Százforintos boltba. Az eladó egyedül volt. Az édesanya bizonytalanul lépett az üzletbe, a blueszenész kérdően nézett rá.
- Elnézést kérek – kezdte kétségekkel telten az édesanya. – Tegnap itt jártam, vásároltam.
A blueszenész mindig csendben figyelte, a mindennapokban egyébként is szűkszavú ember volt. Néhanapján magára hagyta az asszonyt az üzletben, miközben a bolt előtt elszívott egy-két cigarettát, amely gyanúsan kellemes illatot terjesztett a kisutcában.
Azon a napon az édesanya az utolsó ötezresüket vitte magával. S még csak a hónap első hete múlott el. Ámbár ez az állapot már régóta uralkodott, most azt kezdte érezni, hogy fullad, összeaszalodik vagy összetörik és eltűnik a nincstelenség kiúttalanságában. Mindinkább zavarni kezdte, hogy a legolcsóbb, legsilányabb árút vásárolja, s még így is boldogként kell tekintenie önmagára, amiért egyáltalán ezt is megengedheti magának. Milyen régen volt már moziban! A színházról nem is álmodik: a legváltozatosabb programjuk kislányával a hattyúk etetése, Anonymus szobrának megtekintése volt. Többre sem pénzéből, sem fizikai erejéből nem futotta…
Bement a kisboltba, s érezte magán a blueszenész megértő tekintetét, amivel végigsímogatta a monoton ülőmunkától, főnökök ugráltatásától, feszültséglevezetésétől és kizsákmányolásától fáradt hátát. A megszokott polcokhoz lépett, automatikusan emelte le róla a műanyag flakonokat és tubusokat, s magában imádkozott, bárcsak egy csoda történne, s a pénztárcájába gyűrt régi ötezres hirtelen egy tízezressé válna…
A kasszánál a férfi szokásához híven halkan köszöntötte és beütötte az árakat. Ismét ezres alatt fizetett. De most nem kért semmit: sem rágót, sem Kapucínert, de még hajdíszt sem. Az eladó átvette a pénzt, majd számolni kezdte a visszajárót, és a blokkal együtt az édesanya kezébe nyomta. Az édesanya felületesen megnézte a visszajárót, és egy ötezres bankót vett észre köztük. Azt hitte, szikrázik a szeme, ezért nem foglalkozott vele.
Amikor kiment a boltból, a blues zenész utánament, nekitámaszkodott a bolt ajtajának, rágyújtott kellemes cigarettájára és elkísérte tekintetével. Az édesanya a friss levegőtől kicsit jobban érezte magát, ezért kinyitotta erszényét, és újraszámolta a pénzt. Ledöbbent: nem ötezresből, tízezresből adott vissza az eladó! Gondolatai lázasan cikázni kezdtek: ötezrest adott? Tízezrest? Elszámolta volna magát? Vagy szándékosan tette?
Hazaérkezvén letette a konyhában a bevásárlószatyrot és erősen összpontosított: mennyi pénzt is vitt magával? Belenézett még a kis fa ékszerdobozába is, ahova néhanapján sikerült egy-két ötszázast elrejtenie, hogy idővel vehessen a gyereknek tornacipőt, vagy ami éppen kell az iskolába. A fa ékszerdoboz üres volt. Igen, most már rémlik: ötezres volt, semmi kétség. Nem tudta, mit tegyen, de a legkézenfekvőbb megoldás hamarosan megfogalmazódott benne: ha az eladó valóban többet adott vissza neki, az esti elszámolásnál erre fény fog derülni, és holnap már minden kétségét letisztázhatja vele. Egész éjszaka nyugtalanul aludt.
Másnapra a nyugtalansága egyre csak fokozódott, egész nap a blueszenész járt a fejében: mi, ha valóban rosszul adott vissza, s záráskor kiderült a tévedése: még az állását is elveszítheti miatta… Lehet, hogy már nem is lesz ott…
Kora délután fogta magát és a pénztárcájával, benne a visszajáróval és a blokkal együtt visszament a Százforintos boltba. Az eladó egyedül volt. Az édesanya bizonytalanul lépett az üzletbe, a blueszenész kérdően nézett rá.
- Elnézést kérek – kezdte kétségekkel telten az édesanya. – Tegnap itt jártam, vásároltam.
- Igen, emlékszem, tudom – alig látható mosoly futott át az eladó szája szélén.
- Én úgy emlékszem, ötezressel fizettem, s amikor hazaértem, észrevettem, hogy többet adott vissza, mint ami jár. Tegnap a kassza zárásakor nem vettek észre hiányt?
Amíg az édesanya beszélt, a blueszenész teljes súlyával rátámaszkodott a kasszára.
- Nem, nem volt hiány. Emlékszem, tízezressel fizetett. Nyugodjon meg, menjen csak szépen haza.
Amíg az édesanya beszélt, a blueszenész teljes súlyával rátámaszkodott a kasszára.
- Nem, nem volt hiány. Emlékszem, tízezressel fizetett. Nyugodjon meg, menjen csak szépen haza.
- De…
- Tényleg tizessel fizetett – hajolt előrébb az eladó, így adván az édesanya tudtára, hogy esze ágában sincs számolnia, ellenőriznie a bevételt.
- Nem nézné meg csak még egyszer? Kérem, nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy megloptam magát.
- Higyje el, tízessel fizetett, tudom. És… ez az én boltom. Nincs ki, hogy kirúgjon. Esetleg én saját magam… - nézett még mindig egyenesen az édesanya szemébe.
- K… köszönöm – válaszolta az asszony.
- Nincs mit…
Az üzletbe két fiatal lány lépett be, az eladó nyakába ugrottak.
- Mikor bulizunk? Ma este? Hova megyünk?
- Várjatok, lányok, lassan a testtel… - nevetett a férfi.
Az édesanya vegyes érzelmekkel küszködve hagyta el az üzletet. Hazafelé vezető útján végigkísérte az eladó cigarettájának vidám illata.
Az üzletbe két fiatal lány lépett be, az eladó nyakába ugrottak.
- Mikor bulizunk? Ma este? Hova megyünk?
- Várjatok, lányok, lassan a testtel… - nevetett a férfi.
Az édesanya vegyes érzelmekkel küszködve hagyta el az üzletet. Hazafelé vezető útján végigkísérte az eladó cigarettájának vidám illata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése