Az irodában a fiúk és a lányok lázban égnek: egyik ügy a másik után érkezik, telefonhívások, meghallgatások, döntések, ítéletek... Istenem, micsoda pokol van odabent: az emberek egymást húzzák, alázzák, tapossák az irányukban felállított, igen magas elvárások miatt: mégis, ezek a fiúk és lányok már régen megszokták ezt az állapotot, hiszen évek óta ennek a nemzetközi jogi intézménynek az ügyvédei, jogi képviselői. Bírják az iramot, sőt, a vérükbe ivódott. Az irodán kívüli élet ehhez képest mély unalom és semmittevés, ezzel mindenki így van, egyedül a férfi WC nem.
Az ügyvédek minden energiájukat a munkájukra, a sikerességükre összpontosítják, a csipkelődésekre marással válaszolnak, és ez mindig addig tart, amíg egyikőjük nem megy ki a férfi WC-re. Ilyenkor csörömpölést lehet hallani a zárt helységből, elfojtott sziszegéseket, hangos káromkodásokat, szitkozódásokat és panaszokat, az iroda pedig egy másodpercre elcsendesedik, a többiek türelmesen várnak a WC-zőre. Mire a WC-t igénybevevő megkönnyebbülten, de bosszúsan elvégzi szükségleteit, már újabb szellemi kihívásnak örülhet, amellyel a hiúságából fakadó, elismerésre vágyó éhségét egy röpke időre csillapíthatja, hála informatív tudásának és kiképzett érvelőképességének.
Egy nap a WC feladta a szolgálatát – nem bírta tovább. Azt még elviselte, hogy a kagylójába sziszegték a legválogatottabb káromkodásokat, szívesen végighallgatta egyik-másik panaszát, sőt, a megkönnyebülésnek egyenesen örült, ezért néha még ötletet is adott az őt használónak. Addig még győzte az iramot, amig egyikőjük-másikójuk elfelejtette lehúzni a vizet és ezzel a két ügyintézés közben magukba gyömöszkölt, nem átrágott, félig megemésztett, egészségügyileg megkérdőjelezhető ebédekből képződő gőzölgő, barna gyurmaképződményeket kellett elviselnie, azonban a támla és az ülőke folyamatos ide-oda ráncigálását, igazgatását és a teltebbek ülőkén, lakkos cipőben történő guggolását már nem győzte szusszal: megrepedt, az ülőke pedig szomorúan elalélt mellette.
A takarító a reggeli műszak során a WC-t pillanatragasztóval óvatosan megragasztotta, és lecserélte a támlát és az ülőkét. A WC azonban egyre csak hörgött és morgott, a repedés mentén rendszeresen kicsordogált belőle a vízzel hígított emberi termés, amikor pedig az ügyvédcsapat tekintélye egy jelentős jogi ügyben a nemzetközi bíróságok előtt finoman szólva alulmaradt, a támla és az ülőke egyenesen leszerelte önmagát a WC-ről. Ezt azonban már a takarító sem akarta megoldani, nem ezért fizették... Így a WC törötten, elhanyagoltan álldogállt egy ideig, miközben körülötte használt WC-papír darabkák kezdtek halmozódni. Ez az áldatlan állapot körülbelül egy hétig tartott. Az ügyvédek minden reggel mérnöki tekintetekkel figyelték, javult-e a WC állapota vagy sem, s az irodájuk is lassan elcsitult, mindenki a WC-ről morgott.
Amikor az irdatlan szag kezdett átterjedni a WC-ről magába az irodába, az ügyvédek eldöntötték, hogy az egész WC témát a munkamegbeszélésnek szánt heti ülésen vitatják meg, mint egy vadiúj, érdekes, sürgősen, és profi módon megoldandó gondot.
A munkamegbeszélés a megszokott időben kezdődött: a bíróságok előtt folyó ügyek szinte elenyésző időt vettek igénybe, a napirendi ponton szereplő WC-ügy fontossága mindent megelőzött.
Az ülés témáit az ügyvédek, mint mindig, most sem egyeztették az intézmény többi osztályával, ezért a WC téma felhozatalakor az intézmény üzemeltetési igazgatója döbbenten hallgatta a társaság beszámolóját a WC jelentőségéről. Elöntötte a hideg víz: felrémlett benne, hogy esetleg egy WC miatt elveszítheti állását, ezért az ülést követően azonnal elrendelte az irodatitkárnál, hogy minél előbb oldja meg az égető problémát: elvégre nem engedhető meg, hogy a munkavállalók komfortérzethiánya miatt az intézmény nemzetközi bíróságok előtt lejárassa magát.
Az irodatitkár – ámbár látta a helyzet abszurditását – az ebédszünetét azzal töltötte, hogy WC ülőkét vásároljon, így nemegész fél óra leforgása után egy nagyon olcsó, de működő ülőke társaságában tért vissza. Irodai munkához szokott, manikűrözött kezével nagy kínok árán, titokban felszerelte az ülőkét a hetek óta takarítatlan WC-re.
A WC egy napig bírta, másnap reggel a harmadik és a negyedik ügyvéd megérkezése között a támla önszántából a WC mögé vágódott, míg az ülőke félkézzel még belekapaszkodott, a túlélésben reménykedve. Ez már valóban áldatlan állapot volt, ezért az ügyvédek a következő ülésen ismét napirendi pontra tűzték a WC témát, mégpedig elsőkként szerették volna azt megbeszélni. Heves vita kezdődött az ügyvédek és az intézmény többi osztálya között. Az ügyvédek azzal érveltek, hogy a bírósági ügyek az ellenőrzésük alatt állnak, a WC ülőke azonban nem, s mint ilyen, mindenkit megbolondít, mindenki rosszul érzi magát az irodában: amennyiben ez az állapot nem oldódik meg, a szervezet valószínűleg el fogja veszíteni hírnevét a bíróságok előtt...
Az üzemeltetési igazgató azonban ezen az ülésen már nyugodt volt, az irodatitkár pedig tudta, az ő állásáról folyik szó, ezért az ülés után azonnal körbejárta az egész irodaházat, végignézte az összes WC-t, leellenőrizte minden ülőke és támla állapotát. Az összes WC közül csupán az egyik volt érintetlen, olyan erős anyagból készült, amelyet a WC-használók végletes és végzetes kulturális szokásai sem tudtak tönkretenni.
A törhetetlen WC és ülőke-támla kombináció felbukkanása megkönnyebbüléssel töltötte el az irodatitkárt: felhívta a WC gyártót, és minden egyes WC-be rendelt egy újat, ámbár kimondottan azt az utasítást kapta, hogy egyetlenegy ülőkét és támlát vegyen. Az irodatitkár tudta, hogyha csak ülőkét és támlát, vagy ha csak egy törhetetlen WC-t vesz, másnapra az ügyvédek kiszemelik a következő WC-t, ahol még le tudják vezetni feszültségüket és ismételten megkezdődhet az abszurditás időszaka. Másrészt ha csak az ügyvédek hozzájutnak egy törhetetlen WC-hez, ki tudja, melyik osztályra fog átterjedni az az ismeretlen feszültség-kór, amiért senki az irodában nem tudja elvégezni munkáját.
Amíg az irodatitkár a WC-k szerelését felügyelte, néhány ügyvéd többször elment a WC előtt, sóhajtozva, amiért a néhány lépéssel távolabbi helyiségben kell megkönnyebbülnie. Volt olyan is köztük, aki már most azt nézte, hogyan fogja kiadni a gőzt a WC-ben. Néhányuk cinikusan nézte a szerelést és kajánul összenézett.
Az irodatitkár összeszorította ajkát és mindvégig azon járt az esze, hogy mennyire szánalmasak ezek a figurák, hogy még a konditeremre is sajnálják a pénzt.
Az ügyvédek minden energiájukat a munkájukra, a sikerességükre összpontosítják, a csipkelődésekre marással válaszolnak, és ez mindig addig tart, amíg egyikőjük nem megy ki a férfi WC-re. Ilyenkor csörömpölést lehet hallani a zárt helységből, elfojtott sziszegéseket, hangos káromkodásokat, szitkozódásokat és panaszokat, az iroda pedig egy másodpercre elcsendesedik, a többiek türelmesen várnak a WC-zőre. Mire a WC-t igénybevevő megkönnyebbülten, de bosszúsan elvégzi szükségleteit, már újabb szellemi kihívásnak örülhet, amellyel a hiúságából fakadó, elismerésre vágyó éhségét egy röpke időre csillapíthatja, hála informatív tudásának és kiképzett érvelőképességének.
Egy nap a WC feladta a szolgálatát – nem bírta tovább. Azt még elviselte, hogy a kagylójába sziszegték a legválogatottabb káromkodásokat, szívesen végighallgatta egyik-másik panaszát, sőt, a megkönnyebülésnek egyenesen örült, ezért néha még ötletet is adott az őt használónak. Addig még győzte az iramot, amig egyikőjük-másikójuk elfelejtette lehúzni a vizet és ezzel a két ügyintézés közben magukba gyömöszkölt, nem átrágott, félig megemésztett, egészségügyileg megkérdőjelezhető ebédekből képződő gőzölgő, barna gyurmaképződményeket kellett elviselnie, azonban a támla és az ülőke folyamatos ide-oda ráncigálását, igazgatását és a teltebbek ülőkén, lakkos cipőben történő guggolását már nem győzte szusszal: megrepedt, az ülőke pedig szomorúan elalélt mellette.
A takarító a reggeli műszak során a WC-t pillanatragasztóval óvatosan megragasztotta, és lecserélte a támlát és az ülőkét. A WC azonban egyre csak hörgött és morgott, a repedés mentén rendszeresen kicsordogált belőle a vízzel hígított emberi termés, amikor pedig az ügyvédcsapat tekintélye egy jelentős jogi ügyben a nemzetközi bíróságok előtt finoman szólva alulmaradt, a támla és az ülőke egyenesen leszerelte önmagát a WC-ről. Ezt azonban már a takarító sem akarta megoldani, nem ezért fizették... Így a WC törötten, elhanyagoltan álldogállt egy ideig, miközben körülötte használt WC-papír darabkák kezdtek halmozódni. Ez az áldatlan állapot körülbelül egy hétig tartott. Az ügyvédek minden reggel mérnöki tekintetekkel figyelték, javult-e a WC állapota vagy sem, s az irodájuk is lassan elcsitult, mindenki a WC-ről morgott.
Amikor az irdatlan szag kezdett átterjedni a WC-ről magába az irodába, az ügyvédek eldöntötték, hogy az egész WC témát a munkamegbeszélésnek szánt heti ülésen vitatják meg, mint egy vadiúj, érdekes, sürgősen, és profi módon megoldandó gondot.
A munkamegbeszélés a megszokott időben kezdődött: a bíróságok előtt folyó ügyek szinte elenyésző időt vettek igénybe, a napirendi ponton szereplő WC-ügy fontossága mindent megelőzött.
Az ülés témáit az ügyvédek, mint mindig, most sem egyeztették az intézmény többi osztályával, ezért a WC téma felhozatalakor az intézmény üzemeltetési igazgatója döbbenten hallgatta a társaság beszámolóját a WC jelentőségéről. Elöntötte a hideg víz: felrémlett benne, hogy esetleg egy WC miatt elveszítheti állását, ezért az ülést követően azonnal elrendelte az irodatitkárnál, hogy minél előbb oldja meg az égető problémát: elvégre nem engedhető meg, hogy a munkavállalók komfortérzethiánya miatt az intézmény nemzetközi bíróságok előtt lejárassa magát.
Az irodatitkár – ámbár látta a helyzet abszurditását – az ebédszünetét azzal töltötte, hogy WC ülőkét vásároljon, így nemegész fél óra leforgása után egy nagyon olcsó, de működő ülőke társaságában tért vissza. Irodai munkához szokott, manikűrözött kezével nagy kínok árán, titokban felszerelte az ülőkét a hetek óta takarítatlan WC-re.
A WC egy napig bírta, másnap reggel a harmadik és a negyedik ügyvéd megérkezése között a támla önszántából a WC mögé vágódott, míg az ülőke félkézzel még belekapaszkodott, a túlélésben reménykedve. Ez már valóban áldatlan állapot volt, ezért az ügyvédek a következő ülésen ismét napirendi pontra tűzték a WC témát, mégpedig elsőkként szerették volna azt megbeszélni. Heves vita kezdődött az ügyvédek és az intézmény többi osztálya között. Az ügyvédek azzal érveltek, hogy a bírósági ügyek az ellenőrzésük alatt állnak, a WC ülőke azonban nem, s mint ilyen, mindenkit megbolondít, mindenki rosszul érzi magát az irodában: amennyiben ez az állapot nem oldódik meg, a szervezet valószínűleg el fogja veszíteni hírnevét a bíróságok előtt...
Az üzemeltetési igazgató azonban ezen az ülésen már nyugodt volt, az irodatitkár pedig tudta, az ő állásáról folyik szó, ezért az ülés után azonnal körbejárta az egész irodaházat, végignézte az összes WC-t, leellenőrizte minden ülőke és támla állapotát. Az összes WC közül csupán az egyik volt érintetlen, olyan erős anyagból készült, amelyet a WC-használók végletes és végzetes kulturális szokásai sem tudtak tönkretenni.
A törhetetlen WC és ülőke-támla kombináció felbukkanása megkönnyebbüléssel töltötte el az irodatitkárt: felhívta a WC gyártót, és minden egyes WC-be rendelt egy újat, ámbár kimondottan azt az utasítást kapta, hogy egyetlenegy ülőkét és támlát vegyen. Az irodatitkár tudta, hogyha csak ülőkét és támlát, vagy ha csak egy törhetetlen WC-t vesz, másnapra az ügyvédek kiszemelik a következő WC-t, ahol még le tudják vezetni feszültségüket és ismételten megkezdődhet az abszurditás időszaka. Másrészt ha csak az ügyvédek hozzájutnak egy törhetetlen WC-hez, ki tudja, melyik osztályra fog átterjedni az az ismeretlen feszültség-kór, amiért senki az irodában nem tudja elvégezni munkáját.
Amíg az irodatitkár a WC-k szerelését felügyelte, néhány ügyvéd többször elment a WC előtt, sóhajtozva, amiért a néhány lépéssel távolabbi helyiségben kell megkönnyebbülnie. Volt olyan is köztük, aki már most azt nézte, hogyan fogja kiadni a gőzt a WC-ben. Néhányuk cinikusan nézte a szerelést és kajánul összenézett.
Az irodatitkár összeszorította ajkát és mindvégig azon járt az esze, hogy mennyire szánalmasak ezek a figurák, hogy még a konditeremre is sajnálják a pénzt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése