A gondolat felé vezető út

Mindenkinek megvan a saját szellemi útja, amin minden körülmény között haladnia kell. Aki nem ezt teszi, letér róla, elveszik. A léleknek, mint ahogyan a testnek, szüksége van a saját ösvényére, amelyen halad. Ez ugyanolyan, mint az erdőkben való túrázás. Ki a kék, ki a zöld, sárga, fehér, piros jelzéseket követi, s egyik pontról a másikra jut.

Ist-n a szellemi úthoz ad útvonalat, tudja, mi lesz a lélek beteljesülésének célja. Az ember dolga nem más, mint ezen az úton haladnia, és kivárnia, hova érkezik. Teljes bizalomra és átadásra van szükség, ellenkező esetben könnyen megcsúszik és letér róla. Visszatérni az eredeti ösvényre nagyon nehéz, szinte lehetetlen, mert letéréskor karcolás esik az ember lelkében, s már nem ugyanolyan hittel halad előre.

Ist-nhez való ragaszkodás eredhet az egyszerűségből, de a gazdag szellemiségből is. A kettő közötti, úgymond átlag lelkek karcosak. S pont ezekben az úgynevezett átlagokban kell megtalálni a lélekgyémántokat, és azokat csillogóvá csiszolni.

Ahogy mondják, könnyű a felszínről felemelni az értéket, a mély sárba nyúlva viszont annál nehezebb. S minél értékesebb a gyémánt, annál inkább rejtve van a sárban. Aki úgy érzi, Ist-n cserbenhagyta, téved, mert Ist-n csak elrejtőzik, hogy az illető keresse és megtalálja őt. A mindennapok a hitet elfakíthatják, ezért úgymond bújócskát játszik velünk Ist-n.

Ha nem hiszed, hanem tudod, hogy van Ist-n, sokkal törékenyebb az utad, ugyanakkor sokkal szebb a táj, amin keresztülhaladsz. Egyre kifinomultabb lesz lelked és egyre érzékenyebb, de nem megsemmisíthető. Észrevehetetlenül egyre inkább levetkőzteted a lelkedet körülvevő finom selyemhártyákat és az utad végén csillogó lelked beragyogja a teremtésben részt vevő érzelmi és értelmi szinteket, és egyesül velük.

A világ gondolatból, leheletből, hangokból, betűkből, szavakból, értelmi és érzelmi szintekből jött létre, s mint ilyen, törékeny. Nekünk az a feladatunk, hogy visszatérjünk a gondolat szintjére, s lelkünk ezen az úton halad, még akkor is, ha nem ezt érzékeljük. Utunk végén – választásunktól függően – gyönyörű, vagy éppen visszataszító gondolattá válunk. Pont ezért fontos, hogy a már említett szellemi ösvényünkről ne térjünk le. Tiszta lélekkel, bizalommal kell haladnunk rajta, hogy utunk végén kirügyezzen lelkünk rejtett szépsége.