Meditációk margójára

lenti gondolatfűzéreim néhány kabbalameditációs gyakorlat elvégzése után fogalmazódtak meg

Ámbár soha nem voltam bálványimádó a szó szoros értelemben, valójában nagyon függtem az anyagiaktól, ami szintén egyfajta bálványimádás. Hogy mekkora mértékben rajongtam az anyagi jólétért, a legjobban a Kabbala mutatta meg nekem.

Közel 20 éven át foglalkoztatott a Kabbala tanítás, és ezidáig nem találtam olyan kurzust, amely megnyitja előttem a spiritiszta világot. Voltak próbálkozások, de ezek mind csak a felszínt kapargatták, és mindig találtam valamit a tanításokban, vagy az oktatóban, ami számomra elfogadhatatlan volt. Mindaddig, amíg Albert Gozlan kabbalamesterre nem bukkantam rá. A spanyol kabbalista lépésről lépésre magyarázza a Tórát, Kabbalát, Széfer Jecirát és Zohárt. Minden előadás végén egy meditációt mutat be, amellyel különböző célokat lehet elérni. A célok magasztosak és kollektív jellegűek. Léteznek meditációk, amelyeket a saját sorsunk érdekében végzünk el, de ezek sem öncélú meditációk, inkább arról szólnak, hogy a meditálónak olyan mértékben és minőségben javuljanak az életkörülményei, hogy elsősorban másokon segíthessen.

A vallás általában Ist-nfélelmet diktál, mert Ist-nfélelem nélkül nincs igazság, nem válik alázatossá a hívő. A Kabbalisták esetében is létezik Ist-nfélelem, de nem olyan megfogalmazásban, mint más tanokban. A kabbalista közvetlenül akar beszélni Ist-nnel, az Ist-n kommunikációs eszközeinek segítségével. A kabbalista meg akarja tudni, hogyan jött létre a világ és mi a világ, a létezés végcélja.

Ahhoz, hogy méltó legyen ennek megismeréséhez, egy kabbalistának szellemi szinten a maga nemében kifogástalannak és végtelenül nyíltnak kell lennie, át kell teljesen adnia magát nem csak a tanításoknak, meditációknak, de a mesterének is. Ha ezt nem teszi meg, nem fog teljes képet kapni a spiritiszta tanról sem a lehetőségekről. Ha valakit érdekel a Kabbala, de valamilyen oknál fogva nem tudja átadni magát a tanításoknak, a meditációnak, vagy a mesternek, nem kell elkeserednie: ahhoz, hogy valaki a Kabbalával foglalkozhasson, sok mindennek egybe kell esnie. Nem csak a Kabbala iránt érdeklődőn, vagy a Kabbalát tanítón múlik, hogy az érdeklődő tud-e foglalkozni a Kabbalával. 

A kabbalista sok szellemi szűrőn esik át, mire megkapja a kulcsot a spiritiszta világ kapujához. Ha valakiben egy kicsi önzőség van, vagy saját céljaira akarja fordítani a Kabbalát, nem kap kulcsot a spiritiszta kapuhoz, hanem egy illúziót. A kabbalisták lelkét többszörös nagyítón keresztül ellenőrzik. Ez nem jelent felsőbbrendűséget, sőt. A kabbalistának teljes szellemével alá kell rendelnie magát nem csak az összes embertársa alá, hanem az összes élőlény alá, hogy ilyen magasztos tudáshoz juthasson. S ha egyszer megkapta a kulcsot és sikerült kinyitnia résnyire a kaput, minden, ami körbeveszi, más értelmet kap. Egy végtelen nyugalom lesz úrrá rajta, s már nem fél, csak szeretetet és megértést érez. Ugyanott van, ahol volt is, de más kontextusban. Nem repül ki a galaxisból, nem lát egy új világot, hanem ugyanazt a világot látja, de más szemmel. A vallás ezt „újjászületésnek” nevezi.

Az Ist-nfélelem is más kontextusba kerül, mert a kabbalista már egy valóban tudatos lény: tudja, hogy mikor, miért és körülbelül hogyan lesz „figyelmeztetve”. Ettől még elkövethet hibákat, vagy rossz döntéseket hozhat, de sokkal átgondoltabban cselekszik, és a feltett kérdéseire egyértelmű válaszokat kap.

Mesterem egy izzig-vérig kabbalista: meggyőződésből tanít, semmilyen hátsó szándékkal vagy gondolattal. Civil életében üzletember, a hite a Kabbala. Semmit nem vár el a tanítványaitól, sőt egyáltalán nem vár el senkitől semmit. Egyetlenegy létezést keres, kutat, az pedig a Messiás. Finoman korrigál, és figyelmesen követi minden tanítványának a fejlődését, főként a meditációk során. Soha nem mutat olyan meditációs gyakorlatot, amit jómaga legalább egyszer nem próbált ki és nem volt sikeres. Mint ahogyan mondta, a Kabbala veszélyes tan tud lenni. Azt már nem fejti ki, hogy miért. Szerény véleményem szerint akkor veszedelmes, ha tudatlan, messianisztikus szindrómában szenvedő vagy önző, önmagukat mesternek kinevező, de nagy elmékre nem hivatkozó emberek kezdik el „tanítani”, mert képesek elvezetni olyan mezsgyékre a tanítványokat, ahonnan nincs visszaút: ahol belepusztulnak, vagy beleőrülnek. A pusztulás alatt nem a fizikai halált kell érteni, hanem a spirituális halált.

A Kabbala célja a világ rendeltetésének beteljesedése, ami nem egy embertől függ, hanem mindenkitől, a szó szoros értelmében. A kabbalisták olyanok, mint a gyerekek, csak a tisztaságot keresik és követik, nem akarnak senki helyére kerülni, csak a világ beteljesedésének pillanatát keresik. Pont ez az egyszerű, egyenes tisztaság, a beteljesedés utáni kutatás teszik a Kabbalát és a kabbalistákat oly szerethetővé. Számomra.