Az árulkodó csésze

Elza lakásában megállt az idő. Amióta Zoltán hirtelen felindulásból, kapkodva elköltözött tőle,  semmi sem változott. Zoltán teáscsészéje még mosatlanul áll a konyhapulton, holott a szakításra több, mint négy hónappal ezelőtt került sor. De nem csak ez maradt a régiben: Zoltán ruhásszekrénye érintetlenül állt, az íróasztalán úgy hevertek az újságcikkék és az írások, ahogy otthagyta őket.

Elza már többször nekiveselkedett, hogy kitakarítsa a lakhelyét, eltüntesse hűtlen társa utolsó nyomait, mégsem vette rá a lélek, hogy a tervét valóra is váltsa. Az a fránya teáscsésze, az összes emlék őrzője akadályozta ebben. A csészét Elza vette neki az egyik karácsonyi vásáron,s Zoltán kedvenc csészéjévé vált nagyon rövid időn belül. Nem volt különösebben szép, de azon a karácsonyi vásáron olyan gondtalan gyermekeknek érezték magukat, hogy az a különleges firkával díszített, kézi készítésű, görbe csésze elnyerte a tetszésükét. S ezt az érzetet továbbra is sugallta.

A nő, amikor belépett a lakásba, mélyet lélegzett, abban a reményben, hogy újra megérzi Zoltán arcszeszét, de annak illatát az elhanyagoltság szaga nyomta él. Elza tanácstalanul állt a szoba közepén, érezte, hogy elérkezett annak az ideje, hogy lezárja magában a Zoltánnal való kapcsolatát. elővette a táskájából a korábban megvásárolt szemetes zacskókat és kíméletlenül szelektálni kezdett. Nem gondolkodott, így eszébe sem jutott az, hogy esetleg a szomszédságában élő, nem épp tehetős Piroskának és rokkantnyugdíjas férjének felajánlja Zoltán öltönyeit. Tízzsáknyi emlék-, illetve személyes tárgyat gyűjtött össze. A düh, tehetetlenségérzet oly mértékben eluralkodott rajta, hogy már a saját emléktárgyait is gyűjteni kezdte egy zacskóban. Minden, ami Zoltánra emlékeztette, kikerült a kukába. Miután kellően kifáradt, kiment a konyhába kávét főzni magának. Ott találta szembe magát az utolsó emlékkel, a csészével.

- A fenébe veled is! – kiáltotta, s nekivágta a csészét a csempének. A csésze apró darabokra tört, Elza pedig megkönnyebbült. Meggondolta magát: nem otthon fog kávézni, hanem a közeli kávézóban. Gyorsan átöltözött, kicsinosította magát.

Az utolsó adag szemetet útközben kidobta, s kissé tanácstalanul beült a kávézóba. A pincér viszonylag gyorsan megjelent.

- Kezét csókolom, mit tetszik kérni?

- Jó napot kívánok, hát, két kávé lesz.

- Kettő?  

- lgen, várok valakit – hazudta Elza.

- Rendben – mosolygott a pincér.

Elza körülnézett és megdermedt: tőle pár lépésre Zoltán ült az egyik asztalnál, újságot olvasott. Az asztalán két kávéscsésze állt, az egyik közülük érintetlenül.