Nyikorog a fiókja, önmaga
meg dülöngél, kopottas a
fogantyúja, ki tudja, hogy kié volt
de már nem az övé, hanem
az átutazóé egy röpke órára,
vagy pár percre, nagy gondolatok
és ötletek megőrzője, titkos
szerelmes levelek vagy ódák rejtegetője.
Most az enyém:
egypár napra, s belélegzem
leheletét, számos keserű vagy
épp vidám költemény rajta jött létre,
de a szú eszi már erősen belsejét,
szeretem, így szeretem, ahogy van,
öregen, sok mesével a felszínén,
levendulaillat jár körbe az ódon
szobában, s az íróasztal ott mosolyog
az egyik sarkában, rajta valóban alkotni
lehet, s nem csak úgy irkálni a fellegeknek,
minden sort megjegyez ez a régi
íróasztal, pajkos barátja
az érzelgős költőnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése