A fák fővárosában

Ma a fák fővárosában jártam:

a cserjék, mint az autók robogtak

el mellettem, a virágok mutatták

az irányt, mégis eltévedtem.

Egyik ösvényről a másikra léptem,

s zavarba ejtett a természet

ilyen erejű jelenléte, s már nem

voltam nagyvárosi asszony,

hanem csak egy apró része

a tökéletességnek, amely kiáradt

ebből a különleges világból,

levelek súgtak a fülembe,

merre tévedjek el, madarak néztek,

mint a rendőrök, merre lépkedek,

s egy kis tónál találtam magam,

leültem a közepébe, néztem

a fákat, ezeket a természetszülte

épületeket, ahol mókusok szökdelnek

egyikről a másik ágra,

az ég őrei

ismeretlen dallamokat énekelgettek,

s hirtelen felismertem,

mennyire idegen lett tőlem e

táj a lapos nagyvárosi lét miatt,

új dimenziók nyíltak ki szemem előtt

pár másodperc alatt, s már éreztem,

lélegzek és létezek, s tanácstalanul

álltam a főváros fő terén, ahol minden

varázslatos és szerény,

minden épület zöldre s barnára van

festve, csak az ég kék

visszatérek még hozzád, te

gyönyörűm, lelkem városa,

ahol hirtelen emberré váltam,

s nem csak egy szám vagyok,

jelzés vagy foglalkozás, lüktetek

és érzékelem a természet lelkének

lágyabbnál lágyabb

dallamát.