Szalmaszál

Mint az izzadt, reménytelen

    tenyerek közt szétmorzsolt

szalmaszál várom, hogy tűzbe,

     vagy életbe kerüljek.

Egyre apróbb leszek és egyre

nedvesebb, már csak füstjelet

tudnék ontani. De a dolgos tenyér

    egyre csak morzsol,  kódolt

nyelven mormol, mit csak

      kimondója ért meg.

Meddig fogok még roppanni

     ujjaid közt, mondd?

Egykoron rajtam hevertél

és nézted a déli napot,

   megszagoltál és élvezted

tavaszt ringató illatom,

Most pedig, hogy délutánra

fordult az idő, egyre csak

őrölsz az örvénymondó

mesédbe, melyet szorgalmasan

szőttél. Főszereplőd már

csak egy szalmaszál, ki várja,

nagyon várja a mondád végét,

mi te magad leszel,

nem úgy ahogy akartad

- én.