Jó ez így – levél annak, aki már nem olvashatja leveleimet

Kedves Fater!

Sokat gondolok Rád, ma is eszembe jutottál. Már 7 éve, hogy elmentél. Azóta számtalan dolog történt velem, s nem is tudom, hogy érdemes-e az eseményviharokat leírnom. Főleg azért, mert olyan gyorsasággal követték egymást, hogy megjegyezni sem volt időm őket. Ami a legfontosabb: meggyógyultam, és lediplomáztam, a Neked adott ígéretet betartottam.

Mindeközben szerényen, de élek. És ez jó így. Hálát adok Ist-nnek, hogy ennyim van és nem kérek többet. Mert, ha elveszítem, amim van, nem veszítettem el sokat, de ha megtarthatom és megtartom, boldog vagyok. Ezekben a viszontagságos, bizonytalan időkben a biztos kevés jobb, mint a bizonytalan elég, esetleg sok. Tudom értékelni azt, amim van, és nem nézem ki más szájából a falatot. Fanatikusan tanulok, mert a tudásom, vagy nem-tudásom az egyetlen kincsem, amim van. Még mindig önmagammal vagyok ellentmondásban, mert azt hajtogatom, hogy a bölcsességet nem lehet aprópénzre váltani (mert ingyen van), miközben néha azon morfondírozok, miért nem ismerik fel a képességeimet. De hát ez vagyok én: talán Te vagy az egyetlen, aki ezt az ellentmondást már nagyon korán felismerte nálam és szomorkodott is emiatt rendesen. Már majd fél évtizede, hogy keresem a helyem. Persze, könnyebb lett volna minden ha…

… otthon maradhattam volna

… nem kellett volna gyökértelenül kezdeni a fiatal éveimet

… Te és a Muter is tovább éltetek volna, csak egy kicsit tovább…

De megtanultam kitartóan mosolyogni, miközben sajog, fáj a fáradtság a sok küzdelemtől.

Felnőttem. És az életem kezdi kirajzolni magát a testemen, de ez nem zavar annyira, mint az, hogy már több időre van szükségem a nyelvtanuláshoz.

Gyerek maradtam. Továbbra is rá tudok csodálkozni az emberek sokszínűségén (és ezt értsed többféleképpen), ugyanakkor az egyszerű szeretettől ki tudnék ugrani a bőrömből.

Hiányzol, de egyébként minden jó így, ahogy van.

Ölellek,

Annád

U.I. Ha tudnád, Fater, milyen jó írók-költők vannak manapság, mekkora gondolkodók és művészek vesznek körül, azt mondanád: „ez tényleg fasza”. Én köztük bugriskodok, néha olyasmit sütök el, amit magam sem értek, de olyan jól hangzik…