Te, aki az időd java részét internet előtt töltöd, s ritkán
látod a napsütést, barátaidat cseten „hallod” s egyre csak olvasod a károgó,
rémisztgető híreket, majd jómagad is félelmetes madárrá kívánsz válni, miközben
a szél elfújna, ha kimennél a szobádból, hozzád szólok. Te, aki a net világában
hős vagy, a gyönyör, a bölcsesség, a megmentő és megváltó, halljad, olvasd, mit
mondok neked, rólad.
Az emberi korlátoltság, álom- és érzelemvilág, hiúság és
hatalomvágy áll a valóság és a(z ön)beteljesedés útjában, ideje felébredned. A
valóságtól, mint ahogyan az élettől, nem kell félned, hanem szembenézned vele
és megélned őket. A valóságban, azt kiegészítve és alakítva megélned és átélned
az életed, és bízzál, hiszen minden tökéletesen meg lett teremtve.
Minden egyes tény, amire ráébredsz, ahelyett, hogy
gondolkodásra serkentene, félelmet, tiltakozást, önsajnálatot vagy éppenséggel
önajnározást eredményez nálad. Mintha a tényt nem lehetne tényszerűen
elfogadni. Mintha mindenre érzelmileg és sajátosan kellene reagálnod. Ki
tanított erre? Szüleid, akik a tévé elé ültettek és féltettek a víztől is? Akik
a gondolataidat próbálták kitalálni, s nem mertél ellenkezni, inkább
beletörődtél és elfogadtad a feltételezéseiket? Elhitted, hogy mindenkinél
különb vagy? Csak a szüleid számára vagy különb. Vagy még nekik sem. Minden más
embernek embertárs vagy. És tudod, miért? Mert, a születés és a szülés csodája
a szülők csodája. Mindenki más számára a születésed és létezésed természetes,
akár tetszik ez neked vagy másnak, akár nem.
Már több száz évvel ezelőtt be lett bizonyítva, hogy a Föld
kerek és oszthatatlan. Egy. Egy és ugyanazon levegőt szívjuk, egy és ugyanazt a
vizet isszuk, az őseink csontjaiból táplálkozunk, s ami egyszer megteremtődött,
örökké létezik, minden nyomot hagy és következményt. Határokat húzhatunk, de a
levegőt nem választhatjuk ketté, sem a folyót. Hiába csukod be az ajtót, zárod
magadra a lakásod, ugyanabban a városban élsz, mint mások, ugyanott vásárolsz,
mint mások, te is azt eszed, amit más… Ugyanaz az emberi sors vár rád, mint a
többmilliárd embertársadra.
Általános iskolai tankönyvekből tanultad az igazat, s
bólogattál buksi fejeddel, büszkén önmagadra, hogy ezt már régóta tudod, a Föld
kerek, hogyisne, hogy lehettek ilyen buták az emberek? Igen ám, kiskomám, de
tudod-e, hogy ez mit is jelent? Azt, hogy eme felismerést nem követte fejlődés,
sőt, még butábbak lettünk. Magadat pláne beleértve.
Mert, amíg még nem tudtuk, hogy kerek a föld, határokat
húztunk és a világ végét szakadéknak hittük, egyre csak parcelláztuk az
életterünket, bízva a föld hatalmasságában. Ehhez képest ma még butábbak
vagyunk, hiszen tudjuk, hogy a föld korlátolt lehetőségeket rejt, egy egészet
képezünk, oszthatatlanságban létezünk, mégis elhatárolódunk egymástól, sőt,
bolondítjuk, őrjítjük egymást… Jó dolgunkban nem tudunk mihez kezdeni
magunkkal. Egyszerűen képtelenek vagyunk önmagunk békéjében és bőrében
meglenni. Ahelyett, hogy mélyen magadba néznél, és őszintén megválaszolnád azt
a kérdést, hogy valóban mit szeretnél, mire van szükséged, mások kihasználásán
jár az eszed. Túl sok bugyuta sci-fit néztél. Igaz, amikor Ist-n megteremtett,
az irányodban érzett saját szeretetét is beléd kódolta (amit egónak hívunk), de
ez a szeretet nem csak téged illet.
Szóval, emeld meg a segged, nézzél körül, ne terjessz
pusztító víziókat és rémhíreket. Senki sem szenved rajtad kívül.
Nézd, a szomszéd öntözi a virágait és a kutyáját simogatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése