s utolsó sárga levelét
maga alá lejti.
Hogy mi lesz ezután,
csak sejti, ezért
utolsó búcsúként még
ránéz, majd gyökerével
magába rejti,
s várja, reméli...
Az avar rég földdé vált,
fagyos sírhantja
cseppenként olvad fel.
Giliszták esőtánca,
pici hernyók szőrméje
a törzsét csiklandja.
Az újjászületés éneke
belső gyűrűjét veszi körbe,
s téli kérgét lerázza magáról.
A múlt éneke zajtalan lepereg
ásítozó ágáról.
Az ébresztés szele
gyökerének hajszálait
pendíti, megrendíti,
s maga előtt
fújja az új élet magját,
ki, ki a jövő útján!
Kipattan a faág.
A rügypötty
rácsodálkozik a világra.
Itt a tavasz, s régi-
új ruháját veszi fel
a tölgy, a tavaszi hölgy.
Csecsemőinek illata
keríti varázslatba az
erdőkerülőt.
Sorban ébredeznek
az erdő fái s a csendből
lárma lesz!
Gyermekeik üdesége
vidáman versenyez.
A nesztelen elmúlás
helyét ismét átveszi az
új remények ideje.
* az erdélyi A vers c. kiadványban jelent meg 2012 tavaszán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése