Világi könny

Belecsöppentem  a világiság szemvillantásnyi könnyébe, ahol a szavak, legnemesebb hálót alkotva, lebegnek, kiszabadultan a kicsinyesség, megrögzöttség, önérvényesítés pókhálójából.

Sírhatunk, őrlődhetünk, tehetetlenkedhetünk és dekadensen fohászkodhatunk, a világi könny ennél sokkal több arcon fut végig.

Mutogathatunk szavainkkal sértőn, vádaskodva, megkomorultan törhetjük össze vállunkat, soraink között átkozhatjuk saját vagy más szüleit s gyermekeit, a világi könny ennél sokkal több szivet mozdít meg.

Örülhetünk nemzetünk sikereinek, figyelmen kívül hagyván más nemzetek nyomorultságát, összemérhetjük ugyan értékességünket mások sikertelenségével, a világi könny minden kincsnél értékesebben csillog.

Dönthetünk le elméleteket és történelmeket, építhetünk újakat, a világi könny minden régi és új elméletet, történelmet megőriz, még akkor is, ha a kiírtásukra, örökös felejtésükre igyekszünk.