A félméteres dunyha alatt a kislány teste eleinte vacogott, majd fokozatosan saját testhőmérsékletével átmelegedett. A hálószobával határos konyhából csendes beszélgetés szűrődött ki.
- Erzsi, nem adhatod fel.
- Nekem ehhez már nincs erőm, Annus – csuklott el az asszony hangja.
- Ez a kislány számít rád. És nézd, milyen szép, ártatlan. Nem tehet az egészről.
- Tudom, de ez túl nehéz nekem. Mit adjak egy hároméves kislány kezébe? Nincs itt semmi, saját magam is alig tartom el.
- Add a kezébe a képregényeket, elszórakozik velük, meglátod. Okos kislány.
- De mi lesz belőle – sírta el magát a nagymama.
- Felnő, férjhez megy, ugyanúgy, mint a többi asszony.
- Nem fog ő kelleni senkinek sem. Ilyen gyenge idegzettel.
- Ugyan, Erzsi, hagyd abba, ne csodálkozz, a szülei előtte ölték egymást, még jó, hogy így kibírta. De tudod mit, ha te nem birod, elviszem én, felnevelem.
- Nem, nem lehet.
- Dehogyisnem, beadom a kérelmet, hogy gyámság alá venném. A szülei úgyis egymás marásával vannak elfoglalva, meg ott van még a másik két gyerek is, elég lesz nekik velük foglalkozni. A kisfiú az apjához, a kislány az anyjához kerül, ő pedig velünk marad.
Halk szipogás és vekker ketyegése visszhangzott a fűtetlen lakásban.
- Tanítsd meg, hogyan kell túlélni. Emlékszel, téged hogyan tanított anyád főzni-varrni. Még ha egyedül is marad, fel fogja magát találni. Hidd el, Erzsim, ez a legtöbb, amit adhatnál neki.
- De most már nem kellenek ezek a spórolások, Annus. Ma már mindent meg lehet venni az üzletben.
- Ha van pénzed, igen… De mondd meg, miből fog ez a lányka megélni? Nézz rá. Ha nem készíted fel, el fog veszni, ezt az egész család tudja. Nincs más kiútja, csak a háziasszonyi teendők. Értelmetlenül beszél, remeg, a szeme is csak úgy forog, sovány, nem asszonynak való. Erzsikém, drágám, ne add fel. Ez a gyermek csak rád számíthat. Azért is hívtak téged: különben otthonba került volna, vagy ideiglenes szülőkhöz…
A kislány mélyen elaludt a dunyha védelmében.
***
-Ómama, ez milyen betű, itt? – mutatott a kislány az E betűre a képregényből.
- Nem tudom – válaszolta hűvösen a nagyanyja – Nemsokára jönnek a testvéreid, majd ők megmondják neked. Hanem gyere, tésztát gyúrunk. Ismételd el, mit tettem a tésztába.
- Három tojást, egy kis sót és egy kis vizet és lisztet – hadarta.
- Gyere, tedd bele a tésztába a kezed.
A kislány engedelmeskedett.
- Milyen a tészta?
- Túl kemény.
A nagymama meglepődött.
- Ilyennek kell lennie, mert így könnyebben szárad – magyarázott.
- De nehezebben nyújtod, Ómama.
Az asszony ajkának sarka mosolyra fordult.
- És hogyan készítjük a kenyeret?
- Háromszor kelesztjük.
- De mit teszünk bele?
- Lisztet, vizet és élesztőt.
- Sót nem teszünk bele?
- A maceszba sem teszünk, a kenyérbe sem kell.
- De azért jobb az íze egy kis sótól.
- De az nem az igazi.
A nagymama kötényével egy könnycseppet tüntetett el. A hálószobából előhozta a fehérneműket.
- Befoltoznád ezeket?
A kislány szeme felcsillant.
- Igen, persze.
- De nem kell szépen, csak úgy, nagyjából.
A konyhában az asszony a tésztát nyújtotta, a kislány a fehérneműk felett görnyedt.
***
- Mondd már meg, melyik betű ez? – ült a kislány a bátyja ölébe.
- Minek az neked? – kérdezte bátyja érdektelenül.
- Csak hogy tudjam, mit mond a kacsa a másik kacsának.
- Ez az E betű. Ez pedig az A betű. Ez a D, ez pedig az N.
- És ez a két tetejű?
- Ez az M betű.
- Köszönöm, ennyi elég – vette ölébe a kislány a képregényt. – “NEM AD..M”, “NEM ADOM”!
- Nézzem csak – kapta ki a kezéből a bátyja a képregényt. – Igen, azt írja. És itt, mit ír itt?
- Ezt a betűt nem ismerem.
- Ez a T.
- "TE”.
- Igen, jó! – a kislány bátyja lelkesen mutogatni kezdte a betűket mindaddig, amíg a kislány elfáradt.
- Elég volt az olvasásból, vegyétek az edényeket az öletekbe, különben nem lesz torta – szólt rájuk a nagymama.
A fiú a képregénybe bújt, a kislány kezébe vette a tojássárgával összekevert cukrot, nővére pedig a tojásfehérjét kezdte felverni.
***
- És hogy bírod? – kérdezte a nagynéni a nagymamától németül.
- Vigyázz, érti, mit mondasz – intett a nagymama a fejével a kislány felé.
- Akkor beszéljünk jidisül, úgy nem tud.
A kislány fülelt, de semmit nem értett a szavakból. Mozdulataikból azonban rájött, hogy ismét róla volt szó, felismerte az iskola szót, a nehéz, rendben-t, anya, apa, testvér, jó gyerek, pénz. Csendesen bevonult a hálószobába. Annus utána ment.
- Na akkor megtanítalak néhány dologra, ami fontos lesz számodra. Jegyezd meg, mindig csinosnak kell lenned, ha a férjed előtt vagy. Gyere, kikenlek. De szép arcod van! Neked nem is kell sokat kenegetned magad, csak egy kis rúzs, így ni, és készen is vagy.
A kislány tágra meredt szemmel nézte tükörképét. Kiszaladt a képregényeiért a konyhába és elcsípett egy teljes mondatot: “Beszélnem kell az anyjával”. Beleremegett.
***
A nagymama és a kislány egymással szemben ültek.
- Nem tudtam semmit sem tenni. Szerettem volna, ha itt maradsz. Itt is van iskola, jól el lettünk volna. Anyád ragaszkodott ahhoz, hogy a városban tanuljál. Azt mondja, jobb lesz ott neked meg nekem sincs sok pénzem. Én mindent megtettem. Talán ha te szólsz, hogy itt szeretnél maradni…
- Ómama, nem tehetem, tudod, nem mondhatok ilyet Mamának, még ha igaz is.
- Tudom, kislányom, tudom – ereszkedett meg a nagymama válla.
***
A hideg konyhában fortyog a krumplipaprikás, a gyerekszobában a kályha mellett kel a kenyér.
- Muter, Ági nagyon szereti a kenyered, tudod, milyen irigy, hogy tudsz kenyeret sütni?
Az asszony fátyolos tekintettel néz lányára, aki nemrég lett nagykorú. Neki tényleg nem kell kenyeret sütnie, sem varrnia, nem kell készülnie az elnyomott nők sorába, őt senki nem tartja ideggyengének vagy fogyatékosnak. Mert nem is az, mint ahogy jómaga sem volt az.
Az asszony szíve hirtelen meghallja nagyanyja távoli hangját: “Szeretlek, kislányom.” Szeme előtt leperegnek a kiúttalan pillanatok, melyeket nem tudott volna átvészelni, ha nagyanyja nem tanította volna meg arra, mit jelent a t ú l é l é s.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése