A rehabilitáción töltött idő alatt részt vettem néhány foglalkozáson, többek között a művészetterápián is, amit Sallayné Ildikó vezet.
Értékes embert, kiváló terapeutát ismertem meg benne, aki mindenkire egyforma figyelemmel, az egyénhez szükséges odafigyelés minőségének mértékével bánik. Amivel végképp levett a lábamról, hogy az utolsó terápiára csak és kizárólag az én lomhoz való ragaszkodásom miatt hozott be egy zacskó spárgát, ruhaanyagot és egyéb, kollázshoz szükséges kelléket. Felolvasott egy áttekintő részletet a művészettörténelemből a kubistákról, dadaistákról, amivel teljesen felkavart: a legsötétebbnek vélt múlt kezd a helyére rázódni, s a felismerés, hogy saját magam váltam rabommá, saját utamat kell folytatnom még akkor is, ha középszerűnek minősíttetnek még a középszerű körökben is, odáig vezetett, hogy elkezdtem lázasan tervezni, azon gondolkodni, mit honnan szerezhetnék meg, hogy végre egy olyan kollázst készítsek, amivel elégedett is leszek (egyet anno tizenegynéhány évesen készítettem, felülmúlhatatlannak tartom a mai napig is: zöld alapon, újságcikkeken lóg egy fehér ruhás csuklyás hóhér (agyagból készítettem), alatta egy személytelen aláírással, egy A betűvel).
Ezek a kollázsok kezdik visszahozni a régen előszeretettel űzött hobbymat, csak kérdés, meddig fogja ezt az őrültségemet elviselni a pici lakásom területe (lehet, hogy a konyhát át kellene alakítani műteremmé :D).
(Kollázs: papír, vékony kötél,ruhaanyag, takarítószivacs, alufólia. Címe: Város)
(Kollázs: papír, vékony kötél, ruhaanyag, fenyőág. Címe: Sejtelmek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése