Nem bánom, ha e rideg
fehér kockákkal kirakott
falak között halok meg.
Inkább itt, mint viharban,
de otthon, melynek teteje
rám omlana folyton.
Folyvást csak az égre meredek,
körbeülnek büdös
és bölcs emberek, kiket
híd alatt fagyaszt a nyár,
kezük közt a szenvedély
tüdejükből ordibál.
Inkább itt, köztük,
velük a fehér falak
kockái mögül
mosolyogva, mint
bánatomat kiokosítva
zsenge takaró alatt.
Nevetésért Napot kapok
maradok és nem rohanok
a kórház fehér kockái között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése