Sokáig jártam
ázottan és kopottan
lázasan és kócosan
éjfélig vártam.
Már elmúlt a nap
álmosan és mereven
rád vártam és leverten
nem jött el a pap.
Jöttek a csődörök
szerelmi lovagok
mögöttük csüggedők
bódító angyalok
s egyre csak álltam
minddel egyet háltam.
Követték vadkancák
védelmek, asszonyok,
hajlottak, habkutyák
utánuk láncrabok
s egyre csak álltam
minddel egyet háltam.
Elindultam valamerre
Jött utánam a sereg
Gondolták, hogy tudok,
merek s minden
láncuk lepereg.
S jöttél te, a kis féreg
ki ami mint én,
picit talán kevesebb,
rajong s kitér
a menetből
az első kenetből.
Láttam tükröm,
régmúlt képem
szintén szűköl
az én kis rémem.
Pótfiam ő, én pedig a pótanyja
s hallják őt a követők:
sikolyom értő hangja.
S már felejtik a hálást,
az éjszakai áldást
s homlokra csókot várnak
megnyugvásnak.
Szerelmükkel, szeretettel szánnak
S gyermekekké, barátokká válnak
Jönnek, de viszonzatlan vagyok
S elterelem őket
Mert másodszülöttem
ki nem tőlem van, itt áll előttem.
Létezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése