Budapesti patkány

A címmel ellentétben – amelyet inkább figyelemfelkeltésből, mintsem a mára oly megszokottá és elvárttá vált botránykeltés, “igazságfeltárás” cím mögé rejtett felbujtásból adtam – jelen írásommal ama ébredésemet, újjászületésemet kívánom leírni, amelyet néhány nappal ezelőtt észleltem, Budapest utcáit róva.

Itt élek már közel 18 éve, de budapesti létezésem csupán fizikai értelemben volt értelmezendő, egyébről sem szólt, mint a hivatalos ügyeim intézéseiről, a mindennapi életem fenntartásáról: munkahely, lakásvásárlás, bútorozás, költözködés, munkahely-váltás, gyermekfelnevelés, TAJ, adószám ügyintézés, anyakönyvi kivonatok… Barátaim csak alig, vagy nem voltak, de az ügyintézőket név szerint ismertem. A szomszédaim nevét nem tudtam, de el tudtam intézni bonyolult, bürokratikus ügyeket.

Budapestet idegen nagyvárosként éltem meg, rendetlennek, lakosait pedig csekélyeknek, pénzéheseknek, érdekteleneknek, pökhendiknek, lehangoltaknak véltem. Napi szinten sírtam vissza szülővárosom, ahonnan el kellett menekülnöm, s éveken át nem tudtam, hol van az otthonom. Később megoldást találtam erre a kettősség érzetemre: Budapesten itthon voltam, szülővárosomban pedig otthon. S ha történetesen szülővárosomba utaztam, az vált itthonommá és Budapest otthonommá. Mindez azonban csak egy logikus megoldás volt a kettősség érzetére.

Visszatérve az őszi sétámra, az egyik nagykörúti barokk épületnél, amely előtt a száraz avar kavargott, s amelynek egyik kopott ablakát valaki függönnyel eltakarta, hirtelen megnyílt előttem a város: láttam a patinás épületekben, lakásokban élő őslakosok sajgó történelmét, értékeit, szellemi gazdagságát, amelyet nagyravágyó és felületes életem nem adatott meg látni. Láttam az idegen szemekkel meg nem értett nélkülözést is, amely a városhoz való ragaszkodásból, élethosszig tartó hűségből fakad. És mind a bőségben, úgy a nincstelenségben is megtaláltam ugyanazt a tulajdonságot: a szelídséget.

Számomra mára már Budapest a legszelídebb város, a szülővárosomnál is szelídebb. S Budapest őslakosa hűségesebb városához, jámborabb, mint bármely kicsi, nagy, vagy világváros őslakosa.

Budapest, nem itt születtem: patkány voltam, ember lettem.

Emberré válásomat csak úgy tudtad bölcsen valóra váltani, hogy kitartóan türelmes, elnéző és megértő voltál hozzám. Azt a kiváltságot adtad nekem, hogy láthassalak, megérthesselek, megérezhesselek és hűséges őslakosoddá válhassak.

Angyalföld, 2010-10-21