Karrierremény

Petra saját hányásában ébredt fel, taknya-nyála egybefolyt, kettős látása volt. Az albérleti szobája azonban ma különösen érdekesnek tűnt: a sarokban roskadozó ikeás íróasztal szinte csalogatta, hogy elé üljön, a rajta porosodó, ragadós laptop meg hangosan hívogatta, vagy dolgozzon rajta, vagy kapcsolja ki, mert már nem bírja a hosszú ideig stand-by-ban levő állapotát. A szobát elterítő ruhakupacok is ma nem tűntek túlságosan koszosnak.

Az előző pár száz ilyen ébredéstől eltérően ma vidám volt, reszkető kezével keresgélni kezdte a jegyzetét, amivel elaludt, de nem tudta kitapogatni, ezért felült: a lába között találta meg, le volt pisilve s odaragadt a parkettához. Felegyenesedett, s olvasni kezdte az írást. “Ez igen! Ez szuper, fasza!” mondogatta magában, s kiment a szagos konyhájába kávét főzni magának. “Ilyet még senki nem tett!”

A mosogatóból kivette a relatíve legtisztább bögrét, hideg vízzel kilötykölte, majd beleöntötte a kávéját, visszatámolygott a szobába s újra végignézett rajta. Biztos volt benne, hogy ilyet még senki nem tett. Oké, voltak írócskák, költőcskék, akik szerettek néha iszogatni, illuminált állapotban írogatni, voltak olyanok, akik egy kis marijuana után írtak, de aki heroinozott vagy lsd-zett s így, abban az állapotban írt, már nemigen hallott róluk. Ő lesz az első, az úttörő!

Hernyós barátai már olvasták jegyzeteit, mindegyik azt mondta rájuk, hogy “Cool”, meg hogy “Ez annyira ott van”, biztos volt benne, írásai megváltást fognak jelenteni, egy új korszakot fognak nyitni, s azon vette észre magát, hogy láthatatlan emberekkel beszélget, díjat vesz át, ő pedig az összehugyozott, lehányt ruhában veszi át az elismerést és mosolyog a körbegyűltekre. Hirtelen rádöbbent, hol van, felkapta az első kezébe eső ruhadarabot, bement a fürdőszobába, ahol nagy zajjal riadtan rohantak szét a csótánycsaládok, s forró zuhanyt vett.

Az ócska, olcsó fürdőhab sem segített neki lemosnia saját magáról a szagokat, a felvett ruha is enyhén szólva foltos volt.

Az íróasztal elé ült, s gondolkodni kezdett, hogyan fogja megvalósítani nagyszabású kísérletét. Nem tudta összeszedni a gondolatait, ezért a koszos ruhák között keresgélni kezdte szakadt kézitáskáját, ahol volt még három pakkja. Megtalálta a kézitáskát, a pakkokat is s megnyugodott. A parkettához ragadt jegyzet elé guggolt, s remegő kézzel átírta a gondolatokat egy papírfecnire, majd a laptop elé ült. Keze izzadni kezdett, majd hatalmasat csapott az íróasztalra. Nem tudta, melyik jegyzettel kezdje.

Eszébe jutott barátnője, akivel két hónapja szakítottak s akit napi rendszerességgel hívott.

A túloldalon sokáig csörgött a telefon, mire Fanny felvette.

-          Szia. Csak azt akartam mondani, hogy most már minden rendben lesz.

-          Jó, örülök neki – válaszolta Fanny álmosan. – De ki vagy?

-          Én, Petra – válaszolta, miközben ismételten hatalmasat csapott az íróasztalára.

-          Petra, nekem mennem kell. Szia! – zárta rövidre a beszélgetést Fanny, s letette a kagylót.

Petrában forrongott a düh. A büdös kurvája, ribanc!  

Gyűrni kezdte a jegyzeteit s szétdobta őket a szobában. Rágyújtott egy cigarettára s kinézett a homályos ablakon. Kint emberek jártak-keltek, ki sietősen, ki ráérősen, s Petra egyre mérgesebb lett. Öklével beleütött az ablakba, amely hatalmas csörömpölések között eltört. Gyorsan elbújt a fal mögé, majd pár másodperc után kinézett a lyukon.

-          Senki nem sérült meg? – kiabált le. A járókelők egy másodpercre felnéztek, majd nyugodtan folytatták útjukat, míg a szomszédok sóhajtozva becsukták ablakaikat.

Most már nekiülhetett dolgozni. Bejelentkezett a laptopján, megkereste az első jegyzetét, s lassan átgépelte róla a szöveget, majd a jegyzetet a papírkosár mellé dobta. Még egy kávéra volt szüksége, de az utolsó adagot már megitta. Másodszor is kikereste kézitáskáját, ahol néhány tízezres lapult: kivette az egyiket, lefutott a szembeni közértbe, s vett egy nesscafét. Útközben megállította a házmester s kedvesen megkérte, mielőbb takarítsa fel az ablak törmelékeit és javíttassa meg az ablakát, mert ha az utcán valakit sérülés ér a leeső üvegdarabokból…

Petra türelmetlen lett, gyorsan elköszönt a házmestertől s hazaérkezvén bezárta maga után az ajtót. Miközben a kávét főzte, megszédült, kiesett a kezéből a kávés tégely, amely darabokra tört. Hatalmas káromkodások között összeszedte a kávét az üvegtörmelékekkel együtt s beleöntötte egy dunsztosüvegbe. A forró víz a padlóra került s a neszkávé fekete foltjai terjedni kezdtek a csempén.

-          Szerettem a kurvát, ő pedig itthagy! Ő beszélt szerelemről, meg hogy így, meg úgy! – csuklott meg a hangja, és hatalmas sírásra fakadt. Fanny már régen egy másik lánnyal él, pedig milyen jó időszakaik voltak. Mi hiányzott neki? Pénze mindig volt, itt volt a kis kecó is, utazgattak is. Az, hogy ő néha félrebotlott – ki nem botlik félre? Ez a kis hernyó is, mi ez? Soha nem bántotta, nem alázta, nem volt oka arra, hogy elhagyja, mégis megtette… Még mindig érezte jelenlétét, bőre illatát….

A forró kávé egy kicsit kijózanította, ruhája ujjával letörölte a sírástól meginduló taknyát, s visszaült a helyére.

Most aztán meglátja, bebizonyítja neki, hogy ki is ő, mert folyamatosan lenézte, amiért csak egy kis éttermi dolgozó, egy kis semmi…

Elővette a második jegyzetét, s beírta az első jegyzet alá. Hirtelen eltűnt előle a világ, körbejárta a szobáját, s az összes jegyzetét összeszedte, s egytől egyig mindegyiket begépelte a számítógépébe.

Rátört a hányinger, de csak egy kis epe jött ki belőle, így gyorsan folytatta munkáját.

Elolvasta az írását, s hallani kezdte nem csak a barátai, de a szakma dicséretét is. Érezte a vállán, ahogy veregetik, s mosolyra torzult arca, amelyből a fogak kezdtek erősen hiányozni.

Ráment az internetre és egy közösségi oldalra feltöltötte az írását. Így kell tennie – gondolta – először be kellene törnie a köztudatba.

Kikapcsolta a gépet, beszúrt magának egy adagot s elájult.

Az anyag valószínűleg tisztább volt az eddigieknél, mert már éjszaka volt, amikor felébredt, de ezúttal csak összepisilte magát. Kiment a fürdőszobába, lecserélte a bugyiját, majd a számítógép elé ült. Ráment a közösségi oldalra, s boldogan vette észre, hogy hozzászólások érkeztek írásához. Az első két hozzászólás nagyon bátorító volt, szinte úszott az elégedettségben, de az utána következők már kevésbé tetszettek neki: kifogásolták az eseményeket belőle, a mondanivalót, a képeket kuszáknak találták… Ahogy olvasta őket, mindinkább elfogta a kontrollálhatatlan düh, s újra rácsapott az íróasztalra amely most már megadta magát és teljesen szétesett.

A laptopot szerencsére időben elkapta, s most már a széken ülve, az ölében tartva olvasta a kritikákat.

-          Hülye barmok! Nem értenek ezek semmihez sem! Mi az, hogy értelmetlen, meg hogy sok a képzavar benne? Ez nem képzavaros, ez nem értelmetlen! Ostoba szánalmas kis vakarcsok, csak a sztenderdet szeretik, amit értenek. Egyik sem veszi a fáradtságot, hogy gondolkodjon. És ez a picsa is, azt írja, hogy érti, mit írok, csak nem érdekes, nem aktuális, meg motyog itt más írókról, hogy ők is használtak kábszert, mégis remekműveket írtak. Ez nem remekmű? Mit tudnak ők rólam? Mit tudnak ők arról, mit élek át? Kende, Matyó, ők tudják, miről írok, mit élek át… Nem is tudom, mit kerestem itt.

A dac fogta el, s újra írni kezdett, ezúttal Fannyról és magáról. Nem vette észre, hogy másfél órája csak ír. Amikor befejezte, feltöltötte ezt az írását is a weboldalra. Elégedetten kiment a konyhába kávét főzni. Nem telt el öt perc sem, s már érkezett is egy bírálat. Petrát elfogta a düh: ugyanaz a picsa szólt hozzá, aki a leginkább megalázta.

“Valamivel értelmezhetőbb írás, mint az előző. A leszbikus irodalom azonban ma már nem izgalmas.”

Mi az, hogy leszbikus irodalom? - bukott ki magából teljesen Petra. - Az Isten bassza meg mindannyiukat!

Dühösen visszaírt a picsának, a picsa azonban azonnal válaszolt neki.

“Kedves Petra, ne vedd zokon, ha bírálatot mondok írásodról, hisz azért teszed ki, hogy véleményt mondjanak róla. Megértem, hogyha mérges vagy, hisz a saját életedről írsz, azonban az irodalom teljesen más mércével nézi a leírtakat. Újat már nemigen lehet mondani, csak újszerűen lehet közölni valamit, ami már régóta létezik. Fejlesztened kell magad, mert így is, úgy is: Te csak egy vagy a sok millió közül.”

Petra dühösen a padlóhoz vágta a laptopot, lefeküdt, s érezte, ahogy testében megindult egy szenvedélyes vágy saját maga iránt…