Az édesanya boldogan számolta az aprót, amit a pénztárcájából a több családot már kiszolgált, kéz alól vásárolt ebédlőasztalára kiszórt. Egyszer, kétszer, háromszor is megszámolta: vagy ő, vagy a közértes számolta el magát, de teljes 120 forint többlete van, ami azt jelentette, hogy a tikkasztó nyári napon vehet abból a kétliteres üdítőből, amelynek az ízére már nem is emlékszik. Öröme kirobbanó volt, rögtön szólt a lányának, menjen a közértbe, vegyen belőle egy üveggel. A kislány is örült, ez azt jelentette, hogy teljes öt napon át lesz egy kis édes ital, komfortérzetet nyújtó apróság, amivel a szellemi és fizikai haldokláshoz vezető, hosszantartó ínséget egy pillanatra elfeledhetik.
A kislány gyorsan visszajött a közértből, az üdítőt a fridzsiderbe helyezte, közben elmesélte édesanyjának, hogy a boltban nem látta Pistit, a hidegtálast, aki minden nap vagy egy szelet párizsit, vagy egy kis csemegeubit szokott nyomni a kezébe. És a kasszánál sem volt Ernő, aki fizetségkor a visszajáróval együtt egy kis rágógolyót szokott nyomni a kezébe. Pedig milyen jó lett volna, ha láthatták volna, hogy üdítőt vesz!
Az édesanya megsímogatta a lelkesen mesélő, kipirult kislány fejét, majd nekiállt a krumpli pucolásához.
Miután megfőzte a változatlan, egyhangú ebédjüket, a kislány tálalni kezdett, ő pedig elővette az üdítőt a fridzsiderből. Miközben a műanyag palack fedelét csavarta, észrevette, hogy a palack egyik oldala letört, öreg. Amint öntötte az üdítőt, észrevette, hogy az ital nem szénsavas. Gyanakodva emelte ajkához a poharat, szájába vette egy kortynyit a nedűből és egyenesen a lefolyóba köpte. Csapvíz volt!
- Édes, ezt honnan vetted? – kérdezte csodálkozva az édesanya.
A kislány gyorsan visszajött a közértből, az üdítőt a fridzsiderbe helyezte, közben elmesélte édesanyjának, hogy a boltban nem látta Pistit, a hidegtálast, aki minden nap vagy egy szelet párizsit, vagy egy kis csemegeubit szokott nyomni a kezébe. És a kasszánál sem volt Ernő, aki fizetségkor a visszajáróval együtt egy kis rágógolyót szokott nyomni a kezébe. Pedig milyen jó lett volna, ha láthatták volna, hogy üdítőt vesz!
Az édesanya megsímogatta a lelkesen mesélő, kipirult kislány fejét, majd nekiállt a krumpli pucolásához.
Miután megfőzte a változatlan, egyhangú ebédjüket, a kislány tálalni kezdett, ő pedig elővette az üdítőt a fridzsiderből. Miközben a műanyag palack fedelét csavarta, észrevette, hogy a palack egyik oldala letört, öreg. Amint öntötte az üdítőt, észrevette, hogy az ital nem szénsavas. Gyanakodva emelte ajkához a poharat, szájába vette egy kortynyit a nedűből és egyenesen a lefolyóba köpte. Csapvíz volt!
- Édes, ezt honnan vetted? – kérdezte csodálkozva az édesanya.
- A boltban adták – mondta gyanútlanul a kislány.
- De ki adta oda? – vált az édesanya hangja határozottabbá.
- Nem tudom, nem ismerem. Sem Pisti, sem Ernő nem volt ott – görbült a kislány szája.
- Ez víz, nem üdítő! – kiabált az édesanya.
A kislány megszeppent, s bűntudatának nyomása alatt kerek arcocskáján eleredtek könnyei.
- Add ide, visszaviszem – mondta a kislány, hüppögve.
- Nem, nem viszed vissza. Úgysem hisznek majd neked. Ezt a szemétséget! – az anya leült a csikorgó, kilengő étkezőszékre, fejét kezébe temette – Ezt nem hiszem el! Így átvágni valakit! Méghozzá egy gyereket! A szemét disznaja, és tudja, hogy nem tehetek semmit…
- Anya, ne sírj, lemegyek – közeledett felé óvatosan a kislány.
- Nem, nem mész sehova. Majd én - az édesanya elvette a pénztárcáját és lement a közértbe. Amint belépett a közért ajtaján, kíváncsi, ismeretlen szemek vették körül. Szótlanul elvett egy üdítőt a polcról és a kasszához lépett.
- 120 forint, ha nem lesz egyéb – mondta az idegen eladó személytelenül.
- De igen, lesz egyéb. Ernő hol van? – az anya hangja remegett a dühtől.
- Ernő most elszámolást végez a tulajjal – válaszolta magabiztosan az eladó.
- Hívd ide – parancsolta ellentmondást nem tűrően az édesanya.
- Nem tehetem – pimaszkodott az eladó.
- Hívd ide – kiáltotta. Hangja hallattán csikorogni kezdett a közért felé, fából épített galéria.
- Milyen kiabálás ez? – jött le a közért galériájáról Ernő. Amint észrevette az édesanyát, meggyorsította a lépteit.
- Szia Ernő, én kiabáltam – mondta az édesanya, most már higgadtan - Figyelj, nem tudom bizonyítani, de a lányom most volt itt, pár perccel ezelőtt, üdítőt vett, és csapvíz volt benne. Nem tudom, ki tette, és csak abban bízom, hogy elhiszed nekem, mert már több éve nálad vásárolunk. Tudom, nem tehetsz semmiről. De valaki az eladóid közül megitta az üdítőt és csapvízzel töltötte fel, így akarta eltussolni a lopását. Az a szörnyű, hogy egy gyereket vágott át. Én most megvettem a valódi üdítőt, de te tudod a legjobban, hogy nekünk a 120 forint annyit jelent, mint másoknak 12000, érted, ugye?
- Persze, hogy értem. Bocsánat, nagyon kellemetlen ez az egész. De nem tehetek semmit – miközben az édesanyához beszélt, Ernő röntgen szemmel nézett körül a közértben, s a bűnöst észrevéve tekintetével kikergette őt a raktárba. Az édesanya nem vett ebből semmit sem észre.
- Tudom, Ernő, s nem is azért mondtam, hogy neked legyen kellemetlen, hanem hogy intézkedjetek – fújta ki a végső gőzt az édesanya.
A beszélgetésre a közért tulajdonosa is lejött a galériáról. Megismerte az édesanyát, együttérzően mosolygott rá. Gyorsan kiszolgáltatta a többi vevőt, bezáratta az üzletet, s kiakasztotta a tablát:
“Műszaki okok miatt átmenetileg zárva. Köszönjük megértését.”
Az édesanya hazament, és a hűtőbe tette az üdítőt. A kislányát a nappaliszobában találta, a csapvizzel megtelt üdítős műanyag palackkal, és egy pohárral az oldalán, amely félig üres volt.
A beszélgetésre a közért tulajdonosa is lejött a galériáról. Megismerte az édesanyát, együttérzően mosolygott rá. Gyorsan kiszolgáltatta a többi vevőt, bezáratta az üzletet, s kiakasztotta a tablát:
“Műszaki okok miatt átmenetileg zárva. Köszönjük megértését.”
Az édesanya hazament, és a hűtőbe tette az üdítőt. A kislányát a nappaliszobában találta, a csapvizzel megtelt üdítős műanyag palackkal, és egy pohárral az oldalán, amely félig üres volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése